2024. március 29., péntek

Ovisok a piacon

Húsvéti ovis portékákat lehetett kapni a kishegyesi piacon

A húsvét előtti héten igen fiatal árusok lepték el a kishegyesi piacot. Nem mindennapi portékákat kínáltak és szinte mindent eladtak. A gazdászati óvoda ovisai ez alkalommal is egy minden évben megrendezésre kerülő akcióban vettek rész, számolt be lapunknak Tumbász Kornélia óvónő.

– A kishegyesi gazdászati óvodában évek óta hagyománya van a „vásárosdinak”. Ez egy nagyon jó lehetőség a szülőkkel való együttműködésre is, mert az ünnepek tájékán összejövünk az óvodában a szülőkkel, nagyszülőkkel, testvérekkel közösen. Otthonról olyan dolgokat hozunk, amiket újra lehet hasznosítani, és délutánonként alkotunk. Mindenki kiadja magából az ötleteit és közösen kreálunk. Miután elkészülnek a portékák, rendszerezzük őket, és a szülőkkel, piaci árusokkal összefogva kimegyünk a piacra és áruljuk. Maga az árulás is igen érdekes, hiszen a gyerekek rikkancsként is szerepelnek. Kis hirdetőtáblákat készítünk nekik és felügyelettel végigsétálnak piacon. Közben énekelnek, kiabálnak, és ez csalogatja a piaclátogatókat. A standunknál is segédkeznek, megvan mindennek az ára, így ők is megismerkednek a pénz fogalmával. Közben összeadnak, kivonnak, sőt, már alkudni is tudnak – mondta el az óvónő.

Az ovisok és szüleik különböző portékákat készítenek a piacozáshoz, természetesen a húsvéti témakörben. Ez alkalommal csináltak húsvéti koszorúkat, asztal- és ajtódíszeket, stb.

– Ebből a pénzből tudjuk fejleszteni az óvodánkat. Korábban már vásároltunk csoport szobabútort, szekrényt, szépítettük az udvart és játékokat vettünk. De a legfontosabb, hogy ez mindenki számára egy nagyon szép élmény – fogalmazott Tumbász Kornélia, aki az akció egyik legfontosabb hozadékának az összefogást tartja.