2024. április 19., péntek

Vajdasági magyar festők képei az Újvidéki Színházban

Az Újvidéki Színházban az Artrium elnevezésű, a 2015/16-os évadban útjára indított képzőművészeti és zenei programsorozatuk keretében csütörtök este a Kis Magyar Pornográfia című előadás premierje előtt a 20. századi vajdasági magyar festészet reprezentatív alkotóinak képeiből nyílt kiállítás. Balázs G. Árpád, Oláh Sándor, Kara (Krón) Mihály, Petrik Pál, Nagyapáti Kukac Péter, Fejes Imre, Wanyek Tivadar, Gyelmis Lukács, Pechán József, Husvéth Lajos, Farkas Béla, Csávosi Sándor, Ács József, Kerekes László és Boschán György összesen 33 festményét magángyűjteményéből Đuro Popović bocsátotta néhány hét erejéig az Újvidéki Színház rendelkezésére. Az újvidéki műgyűjtő elmondta, úgy véli, a vajdasági magyar festészet a szerb festészet szerves részét képezi, a kiállított művek pedig szinte kivétel nélkül alkotóik legkiemelkedőbb munkái közé tartoznak. Venczel Valentinnak, az Újvidéki Színház igazgatójának köszöntője után megnyitójában Sava Stepanov művészettörténész méltatta az alkotásokat. Lénárd Róbert szerint ez az egyik legnagyobb jelentőségű tárlat, amely eddig a színház aulájában helyet kapott, és ahogyan előtte Mezei Kingának, művészeti vezetőként neki is az a célja, hogy a kortárs művészetet hozzák közelebb a közönséghez, a mostani kiállítás azonban sokkal inkább retrospektív, letisztultabb, egy konkrét értékirányt képvisel azáltal, hogy a 20. századi vajdasági magyar festészetének legjavát vonultatja fel.