2024. március 29., péntek

A leghangosabb magyar tüntetésnek ígérik a szombatit

„Nem kisebb dolgot szeretnénk elérni, mint hogy legyen ez Magyarország leghangosabb tüntetése!” Ezzel kezdődik a demonstráció leírása a Nem maradunk csendben! Facebook oldalán, de a szervező klubok közül az Auróra kommunikációs munkatársa, Lukács Áron hangsúlyozta az Euronews kérdésére, hogy a legfőbb cél az, hogy kiderüljön: már olyanok is hallatják a hangjukat, akik eddig nem tették, már olyanok is felemelik a szavukat, akik eddig nem tették, és már olyanok is elmennek a tüntetésekre, akik eddig nem tették.

A szombat este 6-kor kezdődő demonstráción a beszédek között több koncert és dj-szett hangzik el, inkább fesztiválhangulatot idéz a fellépők hosszú sora, mint egy adott témára összpontosító politikai tiltakozást.

Az Euronews-nak nyilatkozó szervező ezt azzal magyarázza, hogy a tüntetéshullám már nem egy szűk témára összpontosít, és a magyar közéletben mindenki pontosan tudja, hogy mi minden ellen tiltakoznak azok, akik szerint nem jó felé tart Magyarország.

A hangos tüntetésen zenével és tánccal is lehet a szabadságért demonstrálni, nem csak szavakkal, vélik a szervezők. Lesz live electro, reggae, funky, house, és visszaköszön a 60-as, 70-es, 80-as és 90-es évek zenéje az egész világból.

A gazdagon szervezett zenei programra magyarázat, hogy a szervezőket szórakozóhelyek és klubok segítik, így az Auróra klub vagy a Kortárs Építészeti Központ.

A zenészek produkciói között a felszólalók között is művészeket hallhatunk, több színész is felszólal a demonstráción, aki korábban még nem beszélt tüntetésen, továbbá szót kap Gulyás Márton és Varga Gergely is.

„Mi közéleti, kulturális és zenei szervezők vagyunk, ahhoz értünk leginkább, hogy a művészet eszközeivel hallassuk a hangunkat, és közösséget formáljunk. A zene összehoz, a zene felszabadít. Táncolj, tüntess és kiabálj a szabadságodért!” – olvasható az esemény Fb-oldalán.

Szónokok és fellépők (18:00 – 21:10) időrendben:

17:30 – Gyülekező – Warm Up

18:00 – kezdés

Szabó Simon színész, rendező beszéde

Kramer Veronika és Szipszer Szabolcs (Bulbs) – live electro alternative duo

Kürti Kristof (DJ Suhaid)

Gregory G Ras (Komáromy Gergő) – reggae

Antoni Rita beszéde

Hujber Áron és Vereczkey Ákos – 1/3 ?Fossiles de l’Atlas & Akos V – 60s 70s 80s 90s az egész világból

Borsos Luca beszéde

Komár Béla (Telefunken) – funky-galactic DJ set

Gulyás Márton és Varga Gergely beszéde

Mushu Israel – Upor András – koncert

Pándi Balázs (DJ Rabbi Williams) – DJ set

Hegedűs Barbara beszéde

Újvári-Pintér György (Legars / !Szkafander) – friendlyhouse DJ set

A program végét 22 órára tervezik a szervezők, de számítani lehet rá, hogy az összegyűlt demonstrálók a hangos tüntetést követően sem maradnak csendben.