2024. március 29., péntek

Vulin leváltaná az SZRTV vezetőségét

Leváltaná a Szerbiai RTV vezetőségét Aleksandar Vulin munkaügyi miniszter. Az erről szóló szándékát a TV Pinkben jelentette be.

Szavai szerint erről először a koalíciós partnerekkel egyeztet, majd a szerb kormány tagjakét kormányülésen terjeszti majd be az SZRTV vezetőségének leváltását. A beterjesztést azzal indokolta, hogy az SZRTV-nek nem kellene félnie a szerbiai városokban lévő tüntetésektől. Véleménye szerint az állami televízió tüntetésekről szóló tudósítási nem objektívak.
– Ha egy tüntetésen száz ember van, akkor ott száz ember van nem pedig ezer, amelyről pedig háromperces hírösszeállítással tudósítanak – mondta Vulin.