2024. április 18., csütörtök

Vučić támogatja az utcai tüntetéseket

Aleksandar Vučić kormányfő támogatja az utcai tüntetéseket. Mint tegnap kijelentette, az állam köteles demokratikus szabályok mellett lehetővé tenni a felvonulást és a véleménynyilvánítást. Rámutatott, az államnak tiszteletben kell tartani mások véleményét és politikai követeléseit, hiszen csak ily módon tudja bizonyítani demokratikus beállítottságát.

– Folytatjuk a munkánkat, azokat pedig, akik napról napra végigvonulnak az utcákon, arra kérem, tegyék ezt minél tovább, hiszen politikai szempontból ez nekem kedvez. Csupán arra kérem őket, békés módon tegyék ezt – hangsúlyozta Vučić.

Arra az újságírói kérdésre, hogy miért nem reagált, amikor a hatalomhoz közeli médiumok államellenesnek mondták a tüntetések résztvevőit, kiemelte, elítéli a média ilyen hozzáállását, de kiemelte, képmutatónak tartja, hogy éppen azok kérik őt arra, hogy reagáljon, akik azt nem tartották elítélendőnek, amikor az ő fiát a bulvárlapok címlapon hozták.