2024. április 20., szombat

Idősgondozás, személyi kísérők

Topolya Szociális Központjának tevékenységéről

A topolyai községi képviselő-testület legutóbbi ülésének napirendi pontjai között helyet kapott Topolya és Kishegyes Községek Szociális Központjának tavalyi évre vonatkozó beszámolója, és a 2017-es évi tervei is. Ebből az alkalomból kerestük fel a központ megbízott igazgatóját, mgr. Jasmina Zimonjićot, aki lapunk kérdésére az intézmény négy tevékenységét emelte ki.

– Az elmúlt év októberében a Caritasszal közösen az idősek gondozására szakosodott munkatársakat képeztünk ki, hisz az új törvények értelmében minden ilyen tevékenységet végző személynek rendelkeznie kell a megfelelő licenccel. A hétnapos, egészségügyi és pszichoszociális részből álló képzésen tizenhat gondozó vett részt. Jelen pillanatban négy idősgondozónk működik, egy Topolyán, egy Bácskossuthfalván, egy Bajsán és egy Gunarason, de mivel községünk 23 települést ölel fel, a nagy távolságok miatt további gondozókra lenne szükség. A tavalyi év végén a köztársaságtól érkezett transzfereszközökből további hat gondozót tudtunk alkalmazni két hónapra, azonban ez az új naptári év kezdetével megszűnt. Emiatt megbeszéléseket folytatunk az önkormányzat illetékes képviselőivel, hogy ezen transzfereszközök egy részét az idén is a szociális védelemre fordítsák – nyilatkozta az igazgatónő, aki ezzel kapcsolatban azt is elmondta, hogy az említett tanfolyam elvégzéséért járó okleveleket maga Nenad Ivanišević, Szerbia Munkaügyi, Foglakoztatási és Szociális Minisztériumának államtitkára adta át a gondozóknak az idei év márciusának végén.

Zimonjić kitért arra is, hogy másik fontos szolgáltatásuk a személyi kísérők biztosítása a fejlődési rendellenességgel küzdő gyermekek részére. A személyi kísérők az igazgatónő elmondása szerint a szülők és az iskolai tanárok meghosszabbított keze, éppen ezért esetükben is fontos a folyamatos továbbképzés, valamint, hogy megfelelő licenccel rendelkezzenek. Éppen ezért a tavalyi év őszén, és az idei év elején is háromnapos képzéseket szerveztek a részükre, amelyen 26 kísérő kapott oklevelet.

E két szolgáltatás mellett az igazgatónő kiemelte a fejlődési rendellenességgel élő gyermekek számára szervezett foglalkozásokat, kirándulásokat. Ezekre az igényektől függően háromhetente-havonta kerítenek sort, és igazán fontosak ezen személyek szocializációja szempontjából. Zimonjić ugyanakkor azt is elmondta, hogy a nevelőszülők esetében rendszeresen szerveznek tanácsadásokat, ahol a szülők két csoportban vehetnek részt, attól függően, hogy milyen idős gyermeket nevelnek.

– Ezen szolgáltatás megindítására azért volt szükség, mivel úgy vettük észre, hogy amikor a gyermekek elérnek egy bizonyos kort, nehezen értik meg egymást a nevelőszülőkkel, és azok hozzánk fordulnak segítségért. Ezeket a tanácsadásokat minden hónapban megszervezzük – nyilatkozta Jasmina Zimonjić.

Ami a közelmúltbeli eseményeket illeti, az igazgatónőtől megtudtuk, hogy április nyolcadikán részt vettek az Újvidéken megrendezett Szociális-védelmi Kiállításon, ahol bemutatták a központot és a szolgáltatásaikat, és a személyi kísérőket biztosító szolgálatukért külön dicséretben részesültek, hisz ez egy viszonylag új szolgáltatás. Ami a jövőbeli terveket illeti, az igazgató elmondta, hogy jogi tanácsadó szolgálatot szeretnének indítani, illetve az ötven év feletti nők foglalkoztatását is serkenteni szeretnék különböző projektumokkal.