2024. március 28., csütörtök

Könyvet adni jó

Törköly István könyveket adományozott a szajáni iskolának

A szajáni születésű, Zentán élő Törköly István nyugdíjas újságíró (a Magyar Szó volt munkatársa) egy táska könyvet ajándékozott szülőfaluja, Szaján általános iskolájának.

Pista bácsi a diákok gyűrűjében (Gergely József felvétele)

Pista bácsi a diákok gyűrűjében (Gergely József felvétele)

Az iskola könyvtárában több mint négy és fél ezer könyv található, a házi olvasmányok mellett sok érdekes kiadvánnyal is rendelkeznek. Az iskola diákjai Suliújság néven kéthavonta iskolalapot készítenek, és szétosztják a tanulók között. A könyvállományt és a taneszközöket sikerült az elmúlt időszakban pályázatok útján gyarapítani.

A szakkönyvek, szótárak és egyéb kiadványok mellett Pista bácsi mind a hét eddig megjelent saját könyvéből is adományozott az iskolának, köztük a Szaján történetéről írt érdekes, számos helytörténeti információt, adatot feldolgozó munkáját is. Az iskolának az elsőtől a nyolcadik osztályig jelenleg mindössze 68 diákja van, de nem így volt ez egykor, amikor még idős kollégánk járt elemibe, valamikor a múlt század harmincas éveiben. Amikor ő indult iskolába, csak az első osztályban (akkoriban hatosztályos volt az iskola) 82 nebuló volt. Közülük ötven a falu központjában, a többi pedig a Vilma téri, svábok által épített iskolába járt.

A szajáni általános iskolások Bába Csilla magyartanárnő vezetésével a könyvek átadása alkalmából rövid művelődési műsorral, énekkel, szavalatokkal kedveskedtek Törköly Istvánnak, aki érdekes szajáni történetekkel viszonozta a diákok és tanáraik kedvességét. Az iskola igazgatónője, a csókai Kikity Bari Lídia elmondta, hogy évről évre csökken a dákok száma Szajánban, a népességfogyás és az elvándorlás érzékenyen érinti a bánáti falusi iskolákat. A Magyar Nemzeti Tanács segítségével a kis létszámú osztályok megnyitása eddig nem okozott gondot. Idén tíz nyolcadikos diák fejezi be tanulmányait az általános iskolában, őszre az első osztályba öt tanuló várható, ami újabb létszámcsökkenést jelent.