2024. április 20., szombat
LABDARÚGÁS – EURÓPA LIGA

Az MU rendhagyó módon közelítené meg a BL-t

Rendhagyó módon, az Európa Liga győzteseként szerezne kvalifikációt a Bajnokok Ligájába a Manchester United, amelynek labdarúgója, Luke Shaw ennek megfelelően öt hátralévő mérkőzésről és öt döntőről beszél. A sorozat favoritjának tartott angol csapat ma az Anderlecht otthonában kezdi meg a negyeddöntőt.

„Az Európa Liga óriási lehetőség számunkra, hiszen a sorozat megnyerése nemcsak a trófeát jelenti, hanem részvételt a következő BL-ben. Tisztában vagyunk ennek a jelentőségével, és ez megállíthatatlanná tesz bennünket. Szeretnénk megnyerni a sorozatot! – mondta a védő, aki két hónappal ezelőtti sérülését követően egyelőre nem szerezte vissza biztos helyét az MU kezdő tizenegyében. – Mostantól tényleg minden egyes mérkőzésünknek hatalmas a tétje, mintha csak döntőket játszanánk. A mai talán mind közül az egyik legnehezebb feladat lesz.”

Az MU sérültjei közül erősen kérdéses a spanyol kapus, David de Gea játéka, viszont Antonio Valenciára várhatóan már számíthat José Mourinho vezetőedző. Az MU és az Anderlecht legutóbb a BL 2000-2001-es kiírásának csoportkörében találkozott egymással: az Anderlecht 2:1-re, az MU 5:1-re nyert pályaválasztóként. Akkor mindkét gárda továbbjutott a 16 közé, ezúttal viszont csak egyikük léphet a legjobb négybe. A két együttes hat alkalommal mérkőzött meg egymással a nemzetközi porondon, az angolok a három hazai győzelem mellett egyszer vendégként is tudtak nyerni.

Ami a többi párharcot illeti, a francia bajnokságban negyedik helyen álló Lyon a török élvonal listavezetőjét, a Besiktast fogadja, s aligha lesz könnyű dolga, a vendégek ugyanis tizenegy tétmérkőzés óta veretlenek, s ezek közül nyolcat megnyertek.

A Celta Vigo–Genk párharcban két középcsapat mérkőzik meg egymással. Előbbi a 12. helyen áll a spanyol bajnokságban, utóbbi a nyolcadik helyen zárta a belga alapszakaszt, s jelenleg a rájátszásában az EL-kvalifikációért küzd. A legutóbbi két bajnokijukat megnyerő belgák formája kiegyensúlyozottabb, mint a csütörtöki összecsapásra két bajnoki vereséggel a hátuk mögött érkező spanyoloké.

A Hollandiában második helyen álló Ajax építhet bajnoki gólerősségére (2,23 gól meccsenként), ráadásul ellenfele, a Bundesligában csak tizedik Schalke az utóbbi hetekben vendégként gyengén teljesít: hat fellépéséből csak egyszer nyert és háromszor kikapott.