2024. március 29., péntek

Ankara továbbra is schengeni vízummentességet akar

Ankara meg akarja oldani a török állampolgárok schengeni vízummentességének ügyét, amelynek lehetőségét a Törökország és az Európai Unió (EU) között tavaly március 18-án aláírt menekültügyi megállapodás rögzített - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter csütörtökön a dél-törökországi Antalyában helyi üzletemberek.

Az Anadolu török állami hírügynökség közlése szerint a tárcavezető kifejtette: Törökország a végrehajtó elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-ai népszavazást követően be fogja nyújtani Brüsszelnek a vízumliberalizációra vonatkozó utolsó javaslatát. Meg kell kapnunk a vízummentességet - hangoztatta a politikus. Mint fogalmazott: Ankara tárgyalóképes fél. Az EU sok országgal szemben egyeztetések nélkül törölte el a schengeni vízumkötelezettséget - emelte ki Cavusoglu Grúziát hozva fel példaként, amely a feltételek teljesítése után egy évvel kapott vízummentességet. Ezt Törökország is megérdemli - nyomatékosította.

A török-uniós egyezmény értelmében Ankarának 72 kritériumnak kellett volna eleget tennie a vízumliberalizáció elnyeréséhez. Törökország a feltételek túlnyomó többségét teljesítette, de a legfőbb kritériumot, a Brüsszel szerint túl tágan értelmezett török törvény enyhítését kizárta. A jogszabály nemcsak a merénylőket és a terrorszervezetek tagjait, hanem azok közvetett támogatóit is bünteti.