2024. március 29., péntek

Közép-Bánátban minden hatodik számla zárolva

A Szerbiai Nemzeti Bank kimutatása szerint a közép-bánáti körzetben ténykedő minden hatodik vállalat vagy vállalkozó számlája zárolva van. Az 5846 bejegyzett számla közül 904 fizetésképtelen, a hiány összege pedig megközelíti a három és fél milliárd dinárt. Ez az összeg három százalékkal meghaladja a 2016 végén jegyzettet.
Gondbaejtő, hogy 597 számla már több mint 12 hónapja zárolva van, a 12 hónapig fizetésképtelen számláknak a száma pedig 312.
A hosszan tartó fizetésképtelenségnek számos negatív következménye van. Az adósok, amellett, hogy saját fizetőképességüket veszélyeztetik, kényszerhelyzetbe hozzák a hitelezőket, akik forgótőke hiányában kénytelenek magas kamattal járó hiteleket felvenni, ezáltal azonban csökkentik a saját versenyképességüket is.
Közép-Bánát a csődeljárásoknak a csúcstartója is. A nagybecskereki Gazdasági Bíróság az elmúlt egy évtized alatt 160 cég csődeljárását indította el, ezek közül 116 magántulajdonban levő vállalat, illetve vállalkozás.