2024. március 28., csütörtök

Négy díj a szabadkai diákoknak

Sikeresen szerepeltek a szabadkai Politechnikai Iskola tanulói a veszprémi XXIII. Nemzetközi Építész Diákkonferencián

Három díjjal és a közönségdíjjal tértek haza a szabadkai Politechnikai Iskola diákjai a Veszprémben megtartott XXIII. Nemzetközi Építész Diákkonferenciáról. Ahogyan Arancsity Dancsa Gyöngyi, a tanulók felkészítő tanára elmondta, a diákok három kategóriában mérettették meg magukat. Az első kategóriában – Kapukép környezetemből – három pályamunkával vettek részt, Torma Ibolya és Basity Palkovity Dunja pedig elnyerték a harmadik díjat. A második kategória a Kápolnák a Kárpát-medencében nevet viselte, ide a szabadkai iskola két pályamunkát vitt, Elek Szanella és Fodor Máté munkája pedig nemcsak a második díjat nyerte el a szakmai zsűritől, hanem közönségdíjas is lett. A közönségdíjat pedig az nyerhette el, amelyik plakátra a résztvevőktől a legtöbb szavazat érkezett. A harmadik kategória elméleti verseny volt. A versenyzők három nap alatt bejárták Veszprémet és környékét; az Almási Anett, Bicskei Friderika és a Fátyol Sarolta alkotta csapat második helyezést ért el a helytörténeti vetélkedőben.

A Kárpát-medencéből összesen 27 iskola vett részt a megmérettetésen.

A felkészítő tanárnőtől megtudtuk, a diákok hetekig készítették a pályamunkáikat.

– A Kapukép környezetemből pályamunka 20–30, A3-as munkából áll, szöveges lapok, rajzok. Tehát ez egy nagy munka. Decemberben kezdtük el a gyerekekkel, és március végéig kellett befejeznünk. A plakátokon is több héten át dolgoztak a diákok – mondta Arancsity Dancsa Gyöngyi.