2024. március 28., csütörtök

A kreativitás Nagy Parkja

Kragujevacon ilyen néven nyitott rekreációs központot a Dragica Nikolić Alapítvány, egyik belgrádi napilap szerint azonban a valódi kreativitás a donációk tévútra terelésében lehet

Mintegy egymillió eurós támogatást kapott az Egyesült Arab Emírségektől Tomislav Nikolić leköszönő államfő nejének, Dragica Nikolićnak az alapítványa. A Blic írása szerint felmerült a gyanú azzal kapcsolatban, hogy a pénzt rendeltetésszerűen használták-e fel, és az is kérdéses, hogy elkönyvelték-e egyáltalán az arab donációt. Mint azt a lap egyik forrása elmondta, az emírségek üzletemberei nem olyanok, akik a későbbiekben nyomon követik, mire fordították az általuk átutalt pénzt. A történet számukra véget ér a megbeszéléssel és az összeg folyósításával. A pénz sorsa legfeljebb akkor érdekli őket, ha az átutalás egy olyan munkafolyamat részét képezi, amelyben továbbra is érintettek. Ebben az esetben azonban nem üzleti átutalásról, hanem segélyről volt szó – számolt be a hírforrás. A Blic hozzáteszi: maga Dragica Nikolić is felelős azért, hogy gyanú merül fel az alapítvány működésével kapcsolatban, hiszen amióta teheti, drága ruhákban és ékszerekkel mutatkozik a nyilvánosság előtt. A most lezajlott elnökválasztás előtt is lebonyolított egy vásárlást, melynek során Swarovski-ékszereket vett 100 ezer dinárért. Ez voltaképpen azt jelenti, hogy férjének a 130 ezer dináros fizetését már a hónap első napján csaknem elköltötte, így szinte elképzelhetetlen, hogy nincsenek más bevételi forrásai.

A belgrádi napilap tudomást szerzett arról is, hogy az ügyészségre már több feljelentés érkezett az alapítvány, illetve annak vezetője ellen. Dragica Nikolić bevallása szerint egy év alatt 409 millió dinárt gyűjtött be adományozóktól. A szóban forgó átutalás az emírségekből mintegy két éve történt. Hazai üzletemberek képezik a szponzorok többségét.

NIKOLIĆ BIZONYÍTÉKOT AKAR

Tomislav Nikolić államfő a múlt héten még cáfolta, hogy nyomozók foglalkoztak volna a kétes ügyletek átfésülésével, tegnap azonban már elismerte, hogy voltak ellenőrzések, de rögtön hozzátette, a donátoroknál jártak rendőrök, az alapítványnál minden tiszta. Kragujevacon adott nyilatkozatában az újságírókhoz is üzenetet intézett:

– Semmilyen visszaélés nem történt, nem is történhetett. Azok, akik minderről cikkeznek, tegyék már közzé, mi szerepel az átadott bűnvádi feljelentésekben. Takarják el a bejelentő nevét, de mutassák meg, mi van a feljelentésben. Arról, ami nem létezik, nem lehet beszélni, magam sem szentelek ilyesminek több figyelmet – fogalmazott.

Az államfő azt mondta, most is van pénz az alapítvány számláján. Nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy működni fog-e akkor is, amikor ő távozik az elnöki tisztségből. Mint fogalmazott, ez attól függ, lesznek-e még felajánlások, ha nem lesznek, akkor az alapítvány szépen befejezi a munkáját, és valaki másnak lesz a feladata folytatni e nemes munkát.

A LEGÚJABB BERUHÁZÁS

Éppen tegnap nyitották meg Kragujevacon a Kreativitás Nagy Parkját, játszóterekkel, idősebbeknek szentelt pihenősarkokkal. Az alapítvány 500 ezer eurót fordított erre a célra. A megnyitón jelen volt Dragica Nikolić is, s azt nyilatkozta, egyetlen dinárt vagy eurót sem lehet a számláról felvenni úgy, hogy ne meghatározott célra fektessék be, donációt pedig nem lehet számlás átutalás nélkül zsebre vágni. Szavai szerint minden hazai és nemzetközi átutalást ellenőriztek.

Nikolić elnöki kabinetje is kiadott a nap folyamán egy közleményt, melyben élesen bírálja, szégyenteljesnek és ellenségesnek nevezi a Blic viszonyulását, és elutasítja a közvéleményben felmerült gyanú létjogosultságát. Buta és értelmetlen hazugságoknak nevezi az alapítvánnyal kapcsolatban leírtakat. A legtöbb pénzt kórházak, szülészetek felújítására fordították, állítja a közlemény, mely szerint az alapítvány fenntartási és rezsiköltségei a bevételnek mindössze a 3 százalékát teszik ki, ami kiváló megtakarításról tanúskodik.