2024. április 25., csütörtök

Szakáll, a divaton túl

Számtalanszor megkérdezték már tőlem, miért növesztek szakállat. Soha sem tudtam válaszolni, hiszen számomra egyszerűen van és kész. Nincs mögötte ideológiai megfontolás, és egy biztos, nem divatból, holott pont a divat az, ami miatt „elfogadottabb” lett az arcszőrzet viselése. Környezetemben az emberek elsőre értetlenkedéssel figyelték a változást, gondolva arra, hogy majd gyorsan elmúlik a hóbort, de több havi szakállas lét után is látom még a szemekben a kérdéseket. Kaptam érte hideget-meleget. Van, aki szerint jól áll, más szerint nem. Pofonok és ízlések. Ugyanakkor neveztek már arabnak, rabbinak, hipszternek, liberálisnak, de hasonlítottak Kossuthoz is. Egy idő után fárasztóak voltak az utalások, de ezzel sincs mit kezdeni. Az emberek mindig is ilyenek voltak.

Érthetetlen, mert szakállat az idők kezdete óta viselünk. Az őskori embereknek a szakáll meleget adott, védelmet, ugyanakkor megfélemlítésre is tudták használni, valamint a szexuális partner kiválasztásakor is fontos szerepet játszott. Az arcszőrzet megvédte a szájukat a kosztól, homoktól, tűző naptól és sok más környezeti elemtől. I. e. 3000-től i. e 1580-ig az egyiptomi királyságban a nemesek előjoga volt a szakállviselés, sőt fémből készült hamis szakállat is használtak. Ilyen rituális szakállat használt például Hatsepszut egyiptomi királynő is, így adta alattvalói tudtára, hogy semmiben sem különbözik egy férfi uralkodótól. A mezopotámiai civilizációk nagy gondját viselték a szakálluknak, szakállolajat használtak annak érdekében, hogy szakálluk egészségesnek és ápoltnak tűnjön. Az ókori görögöknél a szakáll a becsület jele volt, csupán büntetésképpen vágatták le. Az angolszászok a kereszténység megérkezéséig hordtak szakállat a 7. században, ekkor ugyanis a klérus törvénybe foglaltatta a kötelező borotválkozást. A középkorban egyes területeken sértésnek számított, ha valaki megérintette egy másik férfi szakállát. A 19. század második felétől – a nőmozgalmak erősödésével szembeni ellenérzésének kifejezése érdekében – egyre több brit férfi hordott szakállt. Egyes vélemények szerint a szakállak újkori divattá válása a 2001. szeptember 11-ét követő időszak terméke. Ekkor az USA elleni merényletek és terrorellenes háború árnyékában olyan közhangulat alakult ki, amikor mindenki kissé befelé fordult, csendesebb és nyugodtabb környezetre vágyott. Ez a környezet kiváló táptalajt teremtett a népi kultúra térhódításának, ahol kevesebb időt fordítottak a külső kimódolt gondozására, és többet a gyökerekhez való visszatérésre. A divat egyébként amennyi jót tett a szakállal, annyi rosszat is. Egyrészt általa manapság az üzleti életben is elfogadottabbá vált az – igényes – arcszőrzet, másrészt olyanok is erővel szakállat növesztenek, akiket a genetika nem épp a legjobb adottságokkal ajándékozta meg, valamint az emberek akarva-akaratlanul skatulyákba gyömöszölik egymást. Ám rendben van ez is, hiszen ahogyan a világban minden, a hajviselettől a ruházaton át minden jelentéssel bír, úgy az évszázadok alatt a szakáll vagy éppen annak hiánya is üzenetet hordozott. A történelem során leginkább a férfiasság és az erő jelképe volt a szakáll, míg az Amerikában élő amisoknál a világi élettől való elzárkózás jele, a hippiknél a lázadásé, ma a hipsztereknél a különbözni akarás jele az arcszőrzet. Az általános vélekedés szerint az arcszőr megítélése érettebb, bölcsebb karaktert kölcsönöz az arcnak, erőt sugároz, a szakállas férfiakat pedig a kutatások szerint magasabb társadalmi státuszúnak gondolják. Érdekes viszont, hogy a Forbes leggazdagabb 100 emberes gyűjtésében túlnyomó többségben vannak a borotvált arcú férfiak, míg egy másik kutatás szerint a nők kevésbé tartják attraktívnak a szakállas férfiakat.

Maga a szakállnövesztés nagyon személyes dolog, rengeteg türelmet és kitartást igényel. Az első néhány hete talán a legnehezebb, amikor is az arcszőrzet már nem borosta, de még közelről sem szakáll, a mindenhová burjánzó szőr pedig ápolatlan benyomást kelt. Ekkor bizony negatív kritikát kap mindenki. Sokan ekkor fel is adják. Egyébként a borotválkozás elhagyásával állítólag rengeteg időt spórolunk: egy férfi évente több mint 3300 perccel többet tölt a fürdőszobában, ha borotválja az arcát. Ez azonban nagy tévedés, ugyanis a szakállápolás ugyanennyi, ha nem több időt elvesz. Mert valljuk be, egy szakáll csak akkor jó, ha ápolt. Egy igényes szakállat ugyanis trimmelni, formázni, olajozni (a bőr hidratálása és a viszketés megakadályozása érdekében), fésülni, kefélni kell. Sőt, van aki festi is. Mindezt annyira komolyan veszik, hogy egy egész kozmetikai iparág alakult ki a szakállasok igényeinek kielégítésére, és számos kisvállalkozás készít különféle kézműves szakállmosó szappanokat, hidratáló olajokat, balzsamokat, waxokat és fa fésűket.

Az egész szakállmizériában nem is az utalások és a heccelődések, hanem – mint minden másban is – az előítéletek a legfárasztóbbak. Ha valaki szakállas, akkor azt muszáj valamilyen kategóriába beletuszkolni. Vagy vallási, vagy divatalapon. De van, aki a szakállnövesztést nemes egyszerűséggel a lustasággal és az ápolatlansággal azonosítja. Elszomorító, hiszen soha senki nem tudhatja, hogy valaki miért növeszt szakállat. Számtalan oka lehet, és ez bizony az ember magánügye. Van, aki szakállas akar lenni, van, aki csupasz. Ahogy nincs két egyforma szakáll, úgy nincs két egyforma ember. Csupán egy a közös, mindenkinek megvan a saját útja.