2024. április 25., csütörtök

Türelmetlen tüntetők

Meggyőződésem, hogyha bármelyik esélyesnek vélt (egy, kettő, esetleg három) ellenzéki jelölt nyert volna a vasárnapi elnökválasztáson, most nem vonulnának százak vagy ezrek a városok utcáin, tiltakozva amiatt, hogy „ellopták” a szavazatokat. Ebből arra is következtethetünk, hogy nem ártatlan az ellenzék a demonstrációk serkentésében, persze külföldiek ügyködése sem zárható ki a szervezkedésben. Igencsak visszájára fordított dolognak tűnik azonban a diktatúra ellen tiltakozni épp egy demokratikus választás alkalmával, még ha a tisztaságában ezúttal is – miként bármikor eddig – lehet okuk kételkedni a veszteseknek. Joguk viszont nincs semmibe venni a választás eredményét, amikor azt a külföld is elfogadta és elismerte.

De miért éppen most a nagy tiltakozás? Hiszen eddig is ritkán esett meg, hogy az állami média ne a hatalmon lévők felé húzzon; az is tény, hogy a választási névjegyzék rendezetlen, nem naprakész, ami ugyan hiba, de egyetlen kormány idején sem tették rendbe. S hogy a házelnök a kampány idején szüneteltette a parlament munkáját? Talán jobb, hogy nem lehettünk tanúi annak, ami ott zajlott volna egy hónapon át. Elsősorban ezek azok a témák, amelyeket leváltásokkal szeretnének megoldani a tüntetők.

Nem tűnnek indokolatlannak a követelések, mégsem hiszek abban, hogy teljesítésükkel a „diktatúrából a demokráciába” lépnénk át. Sokkal érthetőbb a tiltakozás, amikor arról beszélnek az egyetemistatüntetők, hogy elegük volt a szegénységből, és nem látnak jövőt az országban. Mert valóban: az „elprivatizált” és elkótyavetyélt vagyon, a tönkretett cégek keveseket milliárdossá tettek, a tömegeket pedig elszegényítették; az igazságszolgáltatás korántsem áll a helyzet magaslatán, a bűnözés viszont dívik, együtt a korrupcióval; nagy a munkanélküliség, alacsonyak a bérek és nagy a szegénység. Hosszú volt ez a tengődés a háború óta, miközben egyetlen kormány sem dicsekedhetett átütő sikerekkel, s bár az utóbbi években valamelyest javult a gazdaság helyzete, folyamatban vannak az uniós tárgyalások, de mindez már kevés az embereknek, kézzelfogható eredményeket szeretnének. S mindez most a kormányfőn/államfőn csattan. Aki korábban elvesztette a türelmét, már külföldre ment, aki mostanában veszítette el, az utcára vonult.

Jövőbe vetett hitet kellene már önteni az emberekbe, és minél gyorsabban.