2024. április 18., csütörtök

Versenyfelhívás

V. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny

A GENIUS – a tehetséges diákokért mozgalom keretében május 13-án Újvidéken ötödik alkalommal rendezik meg a tartományi szintű diákversenyt, melynek témája a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos megfigyelés, kutatás, elemzés…

A diákok önállóan vagy párban végezhetnek kutatást, vizsgálhatják mindazon tényezőket, melyek a fogyasztók jogaival, érdekeivel ellenkeznek, nem etikusak, veszélyeztetik az egészséget és a környezetet, továbbá tetten érik a törvénytelenségeket, visszaéléseket, rámutatnak a lehetséges megoldásokra.

A téma megközelíthető a közgazdaságtan, a jogtudomány, a biológia, a kémia, a környezetvédelem, az orvostudomány és más szakterületek szempontjából is. A diákok igénybe vehetik mentor segítségét. A verseny célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése a fogyasztóvédelem, a tudatos vásárlás, az egészségmegőrzés, a környezetvédelem, az emberi jogok érvényesítése iránt.

A jelentkezők a kitöltött jelentkezési lapot és a szakdolgozatot, valamint az elektronikus prezentációt 2017. május 5-éig, elektronikus formában a következő címre küldhetik be: fogy.verseny@gmail.com

A szakdolgozatok alapján a legjobbak meghívást kapnak a verseny második részére, a szóbeli döntőre, ahol szakemberekből álló versenybizottság értékeli a felmutatott teljesítményt. A szóbelin lehetőség lesz fényképek, poszter, elektronikus prezentáció, tárgyi eszközök, dokumentumok bemutatására, a vizsgálati eredmények elemzésére. A döntőt 2017. május 13-án, szombaton 10 órakor rendezik meg az újvidéki Svetozar Marković Gimnáziumban (Njegoš utca 22.) a GENIUS konferencia keretében. A megnyitó ünnepség 9.30-kor kezdődik.

Mindegyik résztvevő oklevelet kap, és könyvjutalomban részesül, a legsikeresebbeknek értékes ajándék jár. További információk dr. Muhi B. Béla főszervezőtől kaphatók (Tel.: 021/47-90-640).

A versenyhez kapcsolódó információk, segédanyagok és szakmai jellegű írások megtalálhatók a www.fokusz.info honlapon.

@c = X. Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokság

@ko = A GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és a Fókusz tudománynépszerűsítő elektronikus folyóirat szerkesztősége meghirdeti a tizedik Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokságot.

Ez a verseny egy üzleti jellegű, szimulációs játékra épül, melyben a tanulók egy képzeletbeli vállalat vezetőjének szerepét töltik be. A diákok önállóan vagy párban jelentkezhetnek. A képzeletbeli vállalat üzleti (business) tervét kell elkészíteniük.

A kitöltött jelentkezési lapot 2017. május 5-éig kell beküldeni a szakdolgozattal és az elektronikus prezentációval együtt (e-mail: menedzsment.bajnoksag@gmail.com). A legjobbak meghívást kapnak a verseny második fordulójára, a szóbeli döntőre, ahol rangos szakbizottság értékeli a prezentációkat. A versenyt május 13-án rendezik meg a Svetozar Marković Gimnáziumban. Mindegyik résztvevő oklevelet kap, és könyvjutalomban részesül, a legsikeresebbeknek értékes ajándék jár. További információk dr. Muhi B. Béla főszervezőtől kaphatók.

A verseny lebonyolításában együttműködő partnerek a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, a Pro Scientia Naturae Alapítvány és a Fókusz tudománynépszerűsítő elektronikus folyóirat szerkesztősége. Információk: www.fokusz.info.