2024. március 28., csütörtök

Soros György hatalmát bemutató könyv jelent meg

„George Soros: A multimilliárdos globális hálózata és az általunk ismert világ vége”– ezzel a címmel jelent meg könyv Soros Györgyről. A kötet azt mutatja be, hogy az üzletember milyen módszerekkel avatkozik be a különböző országok belpolitikájába. A könyvben szerepel az is, hogy a milliárdos – sokszor – a legitim kormányokat akarja megdönteni. Erre egyik példaként a kijevi Majdan-téren történteket hozza fel, de megemlíti őt a könyv az arab tavasz néven ismertté vált, kormányokat megbuktató forrongás támogatójaként is.

A multimilliárdos globális hálózatáról írt könyvet egy német újságíró – erről közölt cikket a Pestisrácok.hu. A kötet szerzője az 1963-ban Münchenben született Andreas von Rétyi újságíró.

A szerző 200 oldalon keresztül, hivatkozásokkal alátámasztva ír arról, hogy Soros György hogyan avatkozik bele a különböző nemzetek belpolitikájába és tesz kísérletet a legitim kormányok megdöntésére. Az újságíró Soros Györgynek főszerepet tulajdonít az ukrán kormány 2014-es megdöntésében, az ukrán helyzettel összefüggésben pedig említést tesz a milliárdos által alapított budapesti Közép-európai Egyetemről (CEU) is.

A szerző a migrációval kapcsolatban úgy fogalmaz: „a menekültválság már 2015-ben megmutatta, milyen destabilizációs erő rejlik benne, és bár Soros hálózata nem az egyetlen tényező, de döntő szerepet játszik ebben a gigantikus játékban. Alapvetően globalisztikus nézőpontból érthető a cél: Európa, különösen Németország meggyengítése és az európai nemzetállamok megszüntetése, hogy meg lehessen valósítani a globalizációt és egyetlen óriási piac jöjjön létre”. Rétyi szerint Soros kizárólag saját érdekében tevékenykedik.

SOROS „BONTÓKALAPÁCSA”

Andreas von Rétyi azt is írja: „a Nyílt Társadalom Alapítványok Soros György árnyékkormánya és bontókalapácsa”, szerinte „Soros számára elégedettséget okozhat az, hogy miközben anyagilag a lehető legnagyobb nyereséget éri el, a világpolitikát is teljesen a saját érdekei szerint formálja”. Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője korábban az M1 műsorában úgy fogalmazott: Soros György mindent megtesz azért, hogy az általa támogatott szervezeteken keresztül az amerikai demokrata párt liberális programját juttassa érvényre a kelet-közép-európai térségben.

Andreas von Rétyi az ukrán kormány 2014-es megdöntésében, a Majdan-puccsban is főszerepet tulajdonít Soros Györgynek. Rávilágít, hogy a Soros által támogatott és finanszírozott Vozrozdenyie (Reneszánsz) alapítvány miként működött együtt más, Ukrajnában tevékenykedő civil szervezetekkel és a milliárdos Reneszánsz alapítványa miként tevékenykedett az ukrán médiában. Az ukrán helyzettel összefüggésben Rétyi a Magyarországon most nagy médiafigyelmet kapó Közép-Európai Egyetemről (CEU) is említést tesz.

TÖBB ORSZÁGBAN IS KRITIZÁLTÁK

Romániában Victor Ponta korábbi miniszterelnök közösségi oldalán azt írta: „a Soros György által támogatott romániai és kelet-európai alapítványok és bizonyos személyek nemzetellenesek” és károsak.

Csehországban tavaly júliusban a kormányfő is arról beszélt, hogy Soros György a múltban is és most is olyan folyamatokat sürget Európában, amelyek az érintett országoknak több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hoznak.

Izraelben pedig az egyik lap úgy fogalmazott: Soros György a globális káoszért kampányol és nincs olyan része a világnak, amelyet a milliárdos ne akarna befolyásolni.

Macedóniában szintén téma a Soros György beavatkozása a kis balkáni ország politikai viszonyaiba.

Másutt – mint az Egyesült Királyságban és Délkelet-Ázsiában – a hazai valutát bedöntő „üzleti tevékenysége” miatt nem szívesen látott személy.

SZUVERENITÁSPROBLÉMA

Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint a nemzetállamok ügyeibe való beavatkozás egyik leglátványosabb példája a migrációs kérdés.

Hogyha destabilizációs folyamatok indulnak meg, ha azok a politikai kinevezettek jelennek meg a végrehajtó hatalom élén, a kormányok élén, akik támogatják ezt a nyílt társadalom alapítvány által is támogatott elvet és a határok nélküli – se tiltás, se kitiltás se fal elvét –, akkor nyilvánvalóan megvalósulhat Soros álma és elárasztják az Európai Uniót a migránsok – fogalmazott Lomnici Zoltán.

Soros György a migránsok védelmében többször is felszólalt Brüsszelben is. Alig egy évvel ezelőtt például azt szorgalmazta, hogy a kontinensre az eddig érkezett több százezer migráns mellett még többet kellene befogadni. Szerinte az Uniónak hitelt is fel kellene vennie, hogy minél több migráns jöhessen Európába.

A Soros-jelenségről, a régió országaiban zajlott megmozdulásokról, tüntetésekről, amelyek vélhetően a Soros-féle szervezetekhez köthetőek, a hétvégi számunkban foglalkozunk.