2024. március 29., péntek
LABDARÚGÁS

A Chelsea a Manchester City ellen javíthat

Az éllovas Chelsea és a negyedik helyezett Manchester City összecsapása emelkedik ki az angol bajnokság 31., hétközi fordulójának programjából. A londoni csapat szombaton hazai pályán 2:1-re kikapott a Crystal Palace-tól, ami nemcsak azért volt meglepetés, mert a kiesés elkerüléséért küzdő vendégegyüttes előzetesen korántsem tűnt veszélyesnek, hanem azért is, mert Antonio Conte vezetőedző gárdája január 4-e óta nem veszített tétmérkőzést. A Chelsea-nek még így is megnyugtató az előnye, mivel közvetlen üldözője, a Tottenham hét ponttal van lemaradva tőle. A mai rangadón ugyanakkor vélhetően jobban összpontosítanak a londoniak, már csak azért is, mert pontokra éhes manchesteriekre számíthatnak. A City, amely közvetlen BL-főtáblát érő dobogós helyre pályázik, vasárnap kétszer is vezetett az Arsenal vendégeként, végül mégis csak döntetlent ért el. Ezúttal várhatóan még nehezebb dolga lesz, de motiválhatja, hogy fontos győzelmet arathat.

Rangadót vív a Barcelona

A címvédő, második helyen álló Barcelona rangadót vív ma este a spanyol bajnokság kedden kezdődő 30. fordulójában, melyben a Sevillát fogadja. Az andalúziai csapat február végéig nagyszerűen menetelt a bajnokságban és a nemzetközi porondon is, ám márciusban hullámvölgybe került, kiesett a Bajnokok Ligájából, a Primera Divisiónban pedig már négy meccse képtelen nyerni. Így hiába állt több héten át a Barca előtt a tabellán, jelenleg már csak a negyedik, nyolc ponttal lemaradva Luis Enrique gárdájától. Mindezek ellenére nem számíthat könnyű meccsre a hazai együttes, melynek mindenképpen győznie kell szerdán, ha nem akar nagyon lemaradni a listavezető Real Madridtól. Ráadásul egyik alapemberére, Rafinhára nem számíthat, aki vasárnap a Granada elleni bajnoki találkozón megsérült.

A Real Madrid két ponttal előzi meg a Barcelonát úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Zinédine Zidane együttese ma késő este a 17. helyezett Leganés vendégeként lép pályára, s a meccs ráhangolódásként is felfogható az Atlético Madrid elleni, szombati bajnoki, majd a Bayern Münchennel szembeni, jövő heti Bajnokok Ligája-összecsapás előtt.

Mönchengladbachban a Hertha

A Lipcse a hétvégén magyar válogatott kapusa, az influenzás Gulácsi Péter nélkül is könnyedén győzött a sereghajtó Darmstadt ellen, és ma sem vár rá nehéz ellenfél (legalábbis papíron) a német bajnokság hétközi, 27. fordulójában. Az idei kiírás meglepetéscsapata ugyanis a 15. helyen álló Mainz otthonában lép pályára. A Dárdai Pál vezette Hertha hetek óta hullámvölgyben van. Legutóbbi hét bajnoki mérkőzésén négy vereséget szenvedett, s mindössze hét pontot gyűjtött, így a korábban dobogós pozícióban álló fővárosi csapat az ötödik helyre csúszott vissza, hét pontra leszakadva a dortmundiaktól. A korábbi magyar szövetségi kapitány együttesének elsősorban idegenben akadnak nehézségei – bár legutóbb otthon maradt alul a Hoffenheimmel szemben –, vendégként az egész liga egyik leggyengébbje, tizenhárom meccsen csupán kilenc pontot szerzett. Mindennek ma lehet ismét jelentősége, mivel a Hertha a Borussia Mönchengladbachhoz látogat, amely ugyan csak a tizedik a táblázaton, mégis a találkozó esélyesének számít.