2024. április 20., szombat
Szófigyelő

Élsportol

Léphaft Pál karikatúrája

Léphaft Pál karikatúrája

A rádiót hallgatva figyeltem fel nemrégiben az élsportol szóra, az egyik riportalany említette. Eleinte azt hittem, hogy hapax legomenonról, azaz egyszeri elszólásról van szó. Utóbb aztán kiderült, hogy van ilyen ige: Azok a gyermekek, akik eddig élsportoltak, sportoló családban nőttek fel, olyan nevelésben részesültek, hogy alapvető elemük a sportolás, nem biztos, hogy a BMX mellett döntenének. – Érdemes elgondolkodni a lehetőségen azoknak is, akik élsportolnak. – Bori kiskorában élsportolt. Nagy stressznek volt kitéve, aludni sem tudott sokszor, így édesanyja kivette őt a csapatból. – Amikor még ő fiatal volt, akkor az volt, hogy aki élsportolt, az csak sportolt és kész. – Büszke vagyok a lányokra, hiszen ők főiskolai hallgatóként élsportolnak, és első osztályú mérkőzéstapasztalat nélkül vágtak bele a szezonba. – Csak mindenki maradjon a saját szintjén, tehát ha eddig élsportolt, akkor sportolhat tovább. – Miután a fiaim élsportolnak, s most versenyszezon van, hétvégente általában megindulunk. – 32 éve van a pályán, élsportolt, tanított, jelenleg ír, rendez, dramaturg, a Szivárvány Kultúrpalota művészeti vezetője. – Nem gondolom, hogy az az életük tragédiája, hogy nem élsportolnak. – Ilyen kisfiúk atletikus termetű ifjakká nőnek akkor is, ha nem élsportolnak. – Aki valaha is élsportolt, az tudhatja: az ellenfelet semmilyen körülmények között sem szabad megalázni! – Hatványozottan érezhetjük ezt azok iránt, akik valamilyen fogyatékossággal élsportolnak.

Az élsportol ige az élsportoló főnévből jött létre, méghozzá elvonással. Ilyen keletkezésű még többek között a gyógykezel (a gyógykezelés főnévből vonták el) és a nagytakarít (a nagytakarításból). Az élsportoló főnév a második világháború után jelent meg a szóhasználatban, eredeti jelentése `kiváló eredményei révén a versenyzők első sorába tartozó s az államtól megkülönböztetett bánásmódban részesülő sportoló`. Manapság általában élvonalbeli sportolóra mondják, hogy élsportoló, aki az adott sportágat kiemelkedően és eredményesen űzi. Az ilyen rendszerint hivatásszerűen sportol, de akár amatőr is lehet. Annak idején az élmunkás főnév is használatban volt, arra az iparban vagy a mezőgazdaságban dolgozó munkásra vonatkoztatták, aki az egy szakmájúak közül kimagaslóan nagy teljesítményt ért el, kevés selejttel vagy selejt nélkül dolgozott, és ezért kitüntették. Ez a szó idővel elavult, 1990-ig egy budapesti tér őrizte emlékét (azóta Lehet tér a neve). Az élsportoló szó viszont megmaradt, sőt (mint tapasztaljuk) származéka is született.