2024. április 19., péntek

Külön köszönet a magyaroknak és a bosnyákoknak

Választási győzelmének ünneplésekor tartott beszédében Aleksandar Vučić leendő államfő elmondta, nagyon büszke az elért eredményekre, hiszen a körülmények ellenére is sikerült kiváló győzelmet megvalósítani. Mint mondta, nehéz volt a kampány, számára az számított a leglényegesebbnek, hogy a választás tiszta legyen, senki se emelhessen kifogást a körülményekre. Vučić az eredményekről szólva közölte, a 3,7 millió leadott szavazatból 2 milliót gyűjtött be a Szerb Haladó Párt kampánystábjának adatai alapján. Külön köszönetet mondott a magyar és bosnyák lakosságnak, elmondta, magyar lakta választókörzetekben kimagaslóan magas eredményt ért el. Aláhúzta: több mint 12 százalékkal több szavazatot gyűjtött be mint ellenfelei összesen.

– Ezzel Szerbia megmutatta, milyen irányba kíván haladni – szögezte le Vučić.

Fotó: Ótos András

Aleksandar Vučić a 22 óra után megtartott győzelmi beszédében köszönetet mondott a szavazatokért, külön kiemelte a magyar lakosságot, mint mondta, számos magyar lakta településen tudott győzni (Ótos András felvétele)