A VASÁRNAPI FEKETE MELLÉ

Olga

Csordás Árpád

2017. április 1., 18:29

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Környezetemben közismert, hogy sok éve vagyok már a teniszben, és sikerült némi nevet és tekintélyt szereznem. Az utóbbi napokban többször is nekem szegezték a kérdést, mit gondolok Olga Danilovićról.

Aki nem tudná, Olga tenisszel foglalkozik, januárban töltötte be a 16-ot. Az ifimezőnyben egyelőre közepes eredményeket jegyez, megnyert kevésbé fontos tornákat, az ifjúsági Grand Slameken a nyolcaddöntőnél többre még nem vitte, párosban, az orosz Potapovával az oldalán az Orange Bowl győztese, az ifjúsági világranglistán pedig a 14. helyet foglalja el. Sokkal sikeresebb a rajtja a felnőttmezőnyben, amelyben egyelőre négy ITF-tornán lépett fel, s kettőt – egyformán a török Antalyában – meg is nyert. Ezzel 24 pontot gyűjtött, és április 3-án a ranglista 730. helye táján találhatjuk a nevét.

Olga sportos családban született. Apja, Predrag híres kosaras volt, anyja, Svetlana pedig a belgrádi tv sportrovatán dolgozik. Ebből fakad, hogy a sport Olga érdeklődését is felkeltette, és hatévesen a tenisz világában kötött ki.

Játékát egyelőre csak néhány felvételről ismerhettem meg, ami elegendő, hogy véleményt alkossak, viszont biztosat ugyanúgy nem tudok mondani, mint ahogyan több edző sem, akiket szintén kérdeztek róla, s akiknek a véleménye egyes kérdésekben megegyezik, más síkokon viszont igencsak eltér egymástól. Valamennyien látjuk, hogy tehetséges, hogy jó iskolát járt ki, amiért a technika, a taktika és az erőlét terén is már eredményt tud felmutatni, hogy rendelkezik sportintelligenciával, és a mentális képességek is a legjobb irányba terelhetik. Világos, a tehetséget nehéz mérni, s ha én mondjuk Szeles Mónikáéval vetem össze, akkor tőle biztosan elmarad. Úgy ítélem meg, hogy Jelena Jankovićnál e téren előrébb jár, Ana Ivanovićtyal pedig minimum egyforma. Sokkal fontosabb viszont, hogy szorgalmas, könnyen elsajátítja a haladás tananyagát, s ha kellő tudású csapat veszi körül, lesz esélye.

Igazából máris a legfontosabb időszakban jár. Nem mindegy ezért, hogy a jövőben is túlnyomórészt az ifitornákra összpontosít-e, ahogyan azt egy edző sugallja, vagy már most a felnőttmezőnyt részesíti előnyben, ahogyan azt egy másik tanácsolja. Az sem mindegy, hogy a zavartalan munkához és versenyzéshez szükséges anyagiakat kizárólag a család révén szerzi-e be, állami támogatásra alapoz, vagy pedig tehetős szponzorokkal próbálkozik. Mindezekben a kérdésekben nagyon óvatosan és körültekintően kell eljárni, mindenkire érvényes recept pedig nincs. Tudjuk, hogy Szeles az ifiben csak sokkal fiatalabbként játszott, 15 évesen pedig már WTA-tornát is nyert, és elődöntős volt a Roland Garroson. A Williams nővéreket apjuk az ifimezőnyben nem is játszatta, A. Radwańska és Azarenka pedig éppen azokon szereztek hírnevet, s valamennyien befutottak. Némi gondra ad okot, hogy Olgának máris volt két sérülése, de ha az edzésben és a versenyzésben megtalálja a neki leginkább megfelelő összhangot, a nem mellékes balkezessége révén is több esélyt látok a sikerre, mint a bukásra.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége