2024. március 28., csütörtök
INTERPOL

Vörös fokozatú körözési listán a radikális politikusok

Rasim Ljajić: Nem szolgáltatjuk ki a körözött személyeket

Petar Jojić, Vjerica Radeta és Jovo Ostojić radikális politikusok felkerültek az Interpol vörös, legmagasabb fokozatú körözési listájára, közölték ma a hágai törvényszéken. A vörös fokozatú körözés március 16-án lépett hatályba.

Rasim Ljajić kormányalelnök ma kijelentette, Szerbia nem szolgáltatja ki a három radikális politikust, mert erről előzőleg bírósági döntés született.

-Tisztelnünk kell a bírósági döntést attó függetlenül, hogy tetszik ez nekünk, vagy sem. Nem viselkedhetünk felelőtlenül, ha a be akarjuk tartani a demokrácia elveit – mondta Ljajić.

Emlékeztetőül, a szóban forgó radikális politikusok letartóztatását és kiadatását a hágai törvényszék már tavaly is kérelmezte. A politikusokat a Vojislav Šešelj-ügyben kapcsolatos megfélemlítéssel, lefizetéssel, a tanúk befolyásolásával és a bíróság megsértésével vádolják - jelenti a Tanjug hírügynökség.