2024. április 20., szombat
EXPRES 2017

Tanácskozás a megújuló energiaforrásokról

Kilencedik alkalommal kerül megrendezésre az Expres Nemzetközi Tudományos Konferencia, mely a megújuló energiaforrások kiaknázási lehetőségeinek témája köré épül fel. A pénteken 9 órakor kezdődő tanácskozást az idén is a Vajdasági Magyar Mérnökök és Műszakiak Egyesülete szervezi, melynek hagyományosan a városháza díszterme ad otthont.

Dr. Nyers József, az egyesület elnöke úgy fogalmazott, a megújuló energiaforrások nagyon aktuális téma, bár nem új keletű, s mindaddig az is marad, amíg teljesen át nem térünk ezeknek a felhasználására.

– A konferenciára hazánkból és a szomszédos országokból érkeznek résztvevők, akik a már hagyományos témákról, így a napenergia, szélenergia, geotermikus energia kapcsán tartanak előadásokat, valamint hallhatunk a nukleáris energiáról is. Egyik célunk, hogy lehetővé tegyük a fiatal kutatók, tudósok részére, hogy itt bemutassák munkájukat, ugyanakkor az esemény a doktori iskolák hallgatóinak a találkozója is egyben, így a konferencia bejelentett munkáinak mintegy felét ők írták – tudtuk meg Nyers Józseftől.

Összesen 28 munka kerül bemutatásra, ebből tizenhatot előadás formájában ismerhetnek meg az érdeklődők.