2024. április 16., kedd

Megnövekedett a társfinanszírozás mértéke

Öntözőberendezések létesítésére és méhészetek felszerelésére kötött támogatási szerződéseket a tartomány

Szerdán a Tartományi Képviselőházban négy kategóriában 70 mezőgazdasági termelő írt alá vissza nem térítendő társfinanszírozási szerződést.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

A Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság ez alkalommal mintegy 24 millió dinárt osztott ki öntözőberendezések és kutak kiépítésére, fóliasátrak létesítésére és felszerelésére, méhészek támogatására, valamint állatgazdaságok felszerelésére. A szerződéseket Vuk Radojević titkár adta át, és rámutatott arra, hogy Vajdaság mezőgazdasági költségvetése soha nem volt ennél nagyobb.
– A vissza nem térítendő társfinanszírozási keret összege az idén 70 százalékkal nagyobb a tavalyinál. Nemcsak az anyagi részét növeltük meg, hanem a költség visszatérítési arányát is. Tavaly 50 százalékot tett ki a visszatérítési arány a mezőgazdasági termelők számára, az idén pedig 60 százalékra növeltük. A 40 évnél fiatalabbaknak és a nőknek, valamint azoknak, akik nehéz körülmények között dolgoznak, ezt az arányt 70 százalékra emeltük – mondta a titkár, majd hozzátette: – Ezzel jelentős segítséget nyújtunk a gazdáknak, ami a tartományi kormány, az illetékes titkárság és a Mezőgazdasági Fejlesztési Alap közös munkájának az eredménye.
Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes elmondta, hogy még nem fogyott el az összeg, és a pályázatok egészen május 31-éig nyitva állnak.
– Az öntözőrendszerek és kutak kiépítése kategóriában 32 szerződést írtunk alá, összesen 15,5 millió dinár értékben. Ennek köszönhetően Vajdaságban újabb 121 hektár szántóföldön épülhet öntözőrendszer. Fontos kiemelni, hogy 18 olyan gazda van, akik vagy 40 évnél fiatalabbak, vagy hölgyek, és ők 70 százalékos költség-visszatérítést valósíthatnak meg a pályázatukkal – hangsúlyozta a titkárhelyettes. – A második kategóriában 4 millió dinárt osztottunk ki fóliasátrakra és felszerelésükre. Erre 7 gazda pályázott, közülük négyen igényelhetik a 70 százalékos visszatérítést. A harmadik kategóriában 27 vajdasági méhésszel írtunk alá 4,6 millió dinár értékben szerződéseket. A farmok felszerelésére csak négy szerződést osztottunk ki mintegy 800 ezer dinár értékben – mutatott rá a titkárhelyettes.
Savić Marija öt éve foglalkozik almatermesztéssel, az ő esetében is a tartományi kormány a költségek 70 százalékát vállalja magára.
– Az idén először pályáztam, és sikeresen megkaptam a támogatást, ennek nagyon örülök. Mintegy 7 hektár földem van és az összegből 3,5 hektár földre öntözőrendszert telepítek – mondta Marija.
Milenko Vesković méhész már nem először pályázik sikeresen.
– Tavaly is részesültem támogatásban, és jövőre is tervezek pályázni. Méhészettel 10 éve foglalkozom, így minden pénz jól jön. A támogatásból felújítom a berendezéseket és új méhcsaládokat vásárolok – mondta Milenko.