2024. március 28., csütörtök
LABDARÚGÁS

Szuperligás marad a Bačka?

Rendkívüli ülést tart ma a Szuperligában szereplő palánkai Bačka csapatának igazgatóbizottsága. A döntés oka, hogy a csapat vezetősége elégedetlen a hazai pályán játszott, niši Radnički ellen 2:1-re elbukott mérkőzés bíráskodása miatt. Az ülésen a vezetőség dönteni fog arról, kilépjenek-e a Szuperliga versengéséből, tekintettel arra, hogy szerintük magasabb erők el szeretnék érni, hogy a klub kiessen az első osztályból.

A híresztelések szerint a klub elnöke, Vladimir Mrđan, aki az ülést összehívta, a teljes igazgatóbizottsággal együtt fel fogja ajánlani lemondását. Ugyancsak megtárgyalták Marjan Rnić sorsát, aki a palánkai labdarúgás fejlődésének meghatározó arca, emellett a Szerbiai Labdarúgó-szövetségben is tevékenykedik.

Növelte a feszültséget, hogy a Bačka a következő mérkőzését az ugyancsak alsóházi Radnik Surdulica ellen fogja vívni, amely klub hivatalos közleményében azzal vádolta meg leendő ellenfelét, hogy őket is segítik a játékvezetők. „Sok más klub is igazolhatja az érdekükben való fújást. Az FSS-re való nyomásgyakorlás és egy ilyen fontos, a bennmaradásról döntő mérkőzés előtti feszültségkeltés nyilvánvalóan a szabályosság és a fair play ellen szól.”

Vladimir Bulatović, a Szuperliga igazgatója azt nyilatkozta, eddig semmiféle hivatalos megkeresés nem érkezett a Bačka részéről, a botrányról pedig a sajtóból szerzett tudomást: „A Bačka reakcióját túlzónak tartom. Sok csapat ilyen módon hallatja hangját, tudom, hogy az igazságtalanság nagyon fáj, de nem viselkedhetünk úgy, mintha a nyilvános panaszkodással azonnal megfordulna a dolgok menete. Nem konkrétan róluk beszélek, de egy csapat sem emeli fel a szavát akkor, ha számukra kedvező bírói döntések születnek, csak akkor, ha ellenük szólnak az ítéletek, és a botránnyal nyerhetnek. Nem hiszem, hogy egyetlen klubot is segíteni vagy hátráltatni kellene, de előfordul, hogy a bírók tévednek egyik-másik csapat kárára. A hibák a játék részét képezik.”

Amennyiben az ülésen valóban a kilépés mellett határoznak a klub döntéshozói, komoly következmények várhatnak a csapatra, a minimális szankció, hogy a következő három szezont a harmadik ligában kezdhetik el. Bulatović kételkedik a súlyos döntés meghozatalában: „Azt hiszem, ez nem fog megtörténni. Túl sokat fektettek be ahhoz, hogy ezt meglépjék. Várom, hogy ez a zűrzavar elmúljon, illetve várom az FSS és a bírói testület reagálását.”