2024. március 29., péntek

Az anyanyelvű ügyintézés fejlesztése

A nemzeti kisebbségek hivatalos nyelvhasználatára irányuló tartományi támogatás összege 9,5 millió dinár
A sikeresen pályázók átveszik a szerződéseket (Ótos András felvétele)

A sikeresen pályázók átveszik a szerződéseket (Ótos András felvétele)

Vajdasági szervek, szervezetek, intézmények nemzeti kisebbségek hivatalos nyelvhasználatát támogató tevékenységének finanszírozásáról írtak alá szerződéseket tegnap a Tartományi Képviselőházban. A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság az idén 9,5 millió dinárral segíti a kisebbségi nyelvek hivatalos használatát.

– Fontos, hogy a hivatalokban, bíróságokon, oktatási és más jellegű intézményeinkben a hivatalos ügyeinket anyanyelvünkön intézhessük el. A tartományi kormány éppen ezért már több mint tíz éve segíti az önkormányzatoknak, különböző szerveknek, szervezeteknek és intézményeknek a nemzeti kisebbségek hivatalos nyelvhasználatára irányuló tevékenységét. Ez alkalommal 105 pályázati kérelem érkezett titkárságunkhoz, ebből 88 projektumot kedvezően bíráltunk el. Az idén a támogatás összege 9,5 millió dinár – közölte Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár.

Gilice Hilda, az adai Műszaki Iskola igazgatónője (Ótos András felvétele)

Gilice Hilda, az adai Műszaki Iskola igazgatónője (Ótos András felvétele)

Az összeg kétharmada az idén is a többnyelvű táblák elkészítésére és elhelyezésére irányul, és a benyújtott kérelmek legnagyobb része is éppen erre vonatkozik. Ezek lehetnek utca vagy település nevét jelző, továbbá különböző intézmények elnevezésát jelölő táblák, valamint közlekedési tájékoztató táblák. A támogatás további egyharmada más célokat szolgál. Ide tartozik az intézmények és önkormányzatok alkalmazottainak továbbképzése, tehát a kisebbségi nyelv megfelelő szintű elsajátítása, illetve az e-közigazgatás, amennyiben az említett önkormányzatok, illetve intézmények többnyelvű, internetes ügyintézést szeretnének bevezetni, vagy tökéletesítenék azt. Mindemellett ennek a támogatásnak egy része különféle űrlapok, egyéb írott anyagok, kiadványok, szöveggyűjtemények több nyelven történő nyomtatására irányul – mutatott rá Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár.

A szerződések aláírásán Vajdaság egész területéről különböző szervek és szervezetek, a közszféra, valamint az oktatásügyi intézmények képviselői voltak jelen. Gilice Hilda, az adai Műszaki Iskola igazgatónője elmondta, a nemzeti kisebbségek hivatalos nyelvhasználatára irányuló pályázat nagyban megkönnyíti majd a munkájukat.

– A 80 000 dináros támogatást magyar nyelvű űrlapok nyomtatására fordítjuk majd, amire nagy szükségünk van, hiszen iskolánknak sok magyar ajkú tanulója és tanára van, így feltétlenül szükségünk van magyar nyelvű űrlapokra. Emellett már többször pályáztunk eszközvásárlásra, a tanulókra irányuló programokra és a tanárok továbbképzésére – hangsúlyozta Gilice Hilda.

Horváth Noémi, a Csóka Művelődési és Oktatási Központ megbízott igazgatónője (Ótos András felvétele)

Horváth Noémi, a Csóka Művelődési és Oktatási Központ megbízott igazgatónője (Ótos András felvétele)

Horváth Noémi, a Csóka Művelődési és Oktatási Központ megbízott igazgatója elmondta, hogy az említett intézmény egy kétnyelvű kiadványt tervez.

– Többnyelvű környezetben élünk, ezért számunkra különösen fontos a községünk területén élő lakosság megfelelő tájékoztatása. Éppen ezért az idén egy olyan kétnyelvű kiadvánnyal készülünk, amelyben minden civil szervezet és művelődési egyesület helyet kap, így lehetőség nyílik a bemutatkozásra és a további kapcsolatteremtésre. Kiadványunk várhatóan az év második felében jelenik majd meg. A tartományi kormány 80 000 dinárral támogatja ezt a törekvésünket, és természetesen igyekszünk ezt minél jobban kihasználni. Minden évben pályáztunk kétnyelvű táblák kihelyezésére. Ezek most már nagyon szépen bejáródott projektumok. Hasonló jellegű pályázatokra továbbra is nagy szükség van. Művelődési és oktatási központ lévén, nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek oktatására is nagy súlyt helyezünk, főleg a nyelvtanulásra és a nyelvi készségek fejlesztésére – mondta Horváth Noémi.