2024. március 29., péntek

Milliárdok a nyereséges cégektől

Összesen mintegy 15,5 milliárd dinárt fizetnek be az ország költségvetésébe az állami és a közvállalatok

A 2016-ra vonatkozó első adatok szerint a nyereség egy részéről kénytelen lesz lemondani a Szerbiai Villanygazdaság, a Szerbiai Villanyhálózat, a Telekom, a Nikola Tesla Repülőtér, a Szerbiai Posta, a Transnafta és a Dipos. Ezektől összesen 15 és fél milliárd dinárra számít az állam. A költségvetési törvény szerint a közvállalatok nyereségüknek legalább a felét kötelesek átutalni az államnak.

Az első becslések azt mutatják, hogy tavaly a Szerbiai Villanygazdaság mintegy 17 milliárd dináros haszonra tett szert, és ez azt jelenti, hogy legkevesebb 8,5 milliárdot kell befizetnie az államkasszába. Tavaly 5,5 milliárd dinárt adott be a közösbe.

A Szerbiai Postának 2016-ban 3,47 milliárd dináros profitot valósított meg, körülbelül 300 millióval többet, mint 2015-ben. Akkor azonban 70 százalékot befizettek a költségvetésbe.

A Szerbiai Villanyhálózat tavaly feleannyi hasznot valósított meg, mint egy évvel korábban: 1,4 milliárd dinárt. Ez a cég azonban a 2015-ben jegyzett nyereségének a háromnegyedét utalta át az államnak.

A belgrádi repülőtér még nem hozta nyilvánosságra a tavalyi adatokat, ismeretes azonban, hogy 2016 első kilenc hónapjában 13 százalékkal többet profitált, mint 2015 azonos időszakában: szeptember végén pontosan 2.354.214.050,38 dinár nyereséget mutatott ki. A vállalat illetékesei úgy döntöttek, hogy köztes, vagyis évközi osztalékot fizetnek ki, mégpedig bruttó 41,29 dinárt részvényenként. Ez összesen 1.415.807.261,50 dinárt tesz ki. Mivel a repülőtér részvényeinek 83 százalékát az állam birtokolja, a köztársasági költségvetésbe ebből a forrásból hozzávetőlegesen 1,18 milliárd dinár folyik be. A részvényeseknek várhatóan az idén június végéig fizetik ki az évközi osztalékot. Tavaly a reptéri haszonból 1,7 milliárd dinár lett az államé.

2016-ban a Szerbiai Telekom közvállalat volt a befizető rekorder: 8,9 milliárd dinárral gazdagította az államkasszát, 2015-ben ugyanis 16,3 milliárd dináros profitot mutatott ki, a részvények 58,1 százaléka viszont az államé. A kisrészvényesek bruttó 15,32 dinár osztalékot kaptak 2015-re. A Telekomtól az állam az idén nagyjából 7,5 milliárd dinárra számít, a költségvetés bevételi tételei között ugyanis ennyit irányoztak elő.

A tavalyi nyereségesek között van a Srbijagas Közvállalat is, tudniillik a 2016. évet 2,17 milliárd dinár nyereséggel zárta. A köztársasági kormány határozata értelmében ez a cég nem köteles visszajuttatni az alapítónak a nyereség egy részét, hanem adósságának törlesztésére fordíthatja.

A pancsovai Transnafta tavaly bőven megduplázta a nyereségét: 300 millió dináros haszonnal zárta az évet, 2015-ben viszont 125 millió volt a haszna.

Az állami ingatlanok fenntartásával és kiadásával foglalkozó Diposnak tavaly 125 millió dináros nyeresége volt. 2015-ös profitjának ugyanis a 75 százalékát fizette be a költségvetésbe.