2024. április 18., csütörtök

Megújult a sándori és a békovai iskola

A felújítást az önkormányzat és a tartományi sport- és ifjúságügyi titkárság támogatta

Megújult a sándori Szent Száva Általános Iskola tornaterme, valamint az iskola békovai kihelyezett tagozatának épülete is, melyet kedden Bogdan Laban, Szabadka polgármestere, Vladimir Batez tartományi sport- és ifjúságügyi titkár és Nemanja Simović, a városi tanács sport és ifjúsági ügyekkel megbízott tagja is megtekintett.

A vendégek a sándori iskola felújított tornatermében (Fotó: Magyar Lívia)

A vendégek a sándori iskola felújított tornatermében (Fotó: Magyar Lívia)

Vladimir Batez elégedettségét fejezte ki a megújult tornaterem láttán. Mint mondta, a titkárság által folyósított pénzt jól használták fel, és még arra is odafigyeltek, hogy a pályázaton jóváhagyott összeghez képest spóroljanak is.

– Pozitív példaként szolgál ez a projektum, mely nemcsak lehetővé teszi, hogy a diákok jobb feltételek mellett vegyenek részt a tornaórán, hanem megmutatkozott az is, hogy az önkormányzat átlátható és gyümölcsöző együttműködést valósít meg a tartománnyal – mondta a titkár.

Bogdan Laban elmondta, a megvalósított beruházás jól példázza az önkormányzatnak a tartományi és a köztársasági kormánnyal való sikeres együttműködését, a felújításoknak köszönhetően pedig megfelelő környezetben tarthatják meg az órákat a diákoknak.

– Köszönet illeti az iskolaszéket is, mely aktív szerepet vállat a projektum megvalósításában, egyben jelentős összeget sikerült megtakarítani. A munkálatok során megújult a tornaterem padlója és lecserélték a nyílászárókat. A beruházás értéke mintegy 3 millió dinár volt, mely a tartományi sport- és ifjúságügyi titkárság segítségével valósult meg – tudtuk meg a polgármestertől.

A békovai iskolának lecserélték a tetőszerkezetét (Fotó: Magyar Lívia)

A békovai iskolának lecserélték a tetőszerkezetét (Fotó: Magyar Lívia)

A békovai iskola felújítása kapcsán Bogdan Laban közölte, mint megígérték, a falvakra is ugyanakkora figyelmet fordítanak, mint a városra, s a falun élő és tanuló gyerekek is ugyanolyan feltételeket érdemelnek, mint a városi iskolákban tanuló diákok. Elmondta, az önkormányzat kétmillió dinárt különített el erre a célra. Ebből kicserélték a békovai iskola épületének tetejét, dolgoznak az iskola homlokzatának felújításán, és még nem zárult le a nyílászárók, azaz az ablakok és ajtók cseréjére kiírt pályázat sem, melynek jóvoltából hamarosan ezekre a munkálatokra is sor kerül.

– Az önkormányzat nem feledkezik meg a falvakról sem, hiszen tavaly kétmillió dinárt kaptunk, hogy lecseréljük az iskola tetőszerkezetét, illetve az épület keleti és déli oldalát, s ezzel végre lekerült az épületet borító rákkeltő azbeszt lapok nagy része. Emellett a mennyezetet hőszigeteléssel láttuk el, mely az elmúlt télen máris bizonyította, milyen jó befektetés volt, hiszen ezáltal kisebbek a fűtési költségek és jelentős összeget takaríthatunk meg. Az önkormányzat az idei évben további összegekkel segít minket, melynek keretében lecseréljük az összes ajtót és ablakot, illetve az északi és nyugati homlokzatot is, s ezzel mentesítjük az épületet az azbeszttől – nyilatkozta a sajtónak Dragutin Soković, az iskolaszék elnöke, kiemelve, a több mint negyven évvel ezelőtt épült iskolán ez az első nagyobb felújítás.