2024. április 16., kedd
VIZES VB – BUDAPEST

A nemzetközi szövetség elégedett a szervezéssel

A vizes világbajnokságok eddigi legjobbjának ígérkezik a nyári, magyarországi vb Cornel Marculescu, a vízi sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA ügyvezető igazgatója szerint – közölte az MTI-vel a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft.

A nemzetközi szervezet vezetője és a FINA sportági technikai bizottságainak képviselői a magyar szervezőkkel közös múlt heti munkaértekezletek és helyszínbejárások után értékelték a 17. FINA-vb előkészületeit, s amint az a szervezők közleményében olvasható, az egyes területek illetékesei elégedettek az előkészületekkel.

A FINA ügyvezetője kiemelte: minden adott ahhoz, hogy a nyári világesemény a vízisport-világbajnokságok eddigi legjobbja legyen, s ennek a véleménynek az alátámasztására „a magyar kormány kiemelkedő támogatását, a szervezők kemény munkáját és a versenyhelyszínek különleges szépségét” említette.

„A világbajnokság költségvetésével kapcsolatos vita minden egyes nagy eseményen előjön. Mindig lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy túl sokat költenek a rendezők. A helyzet az, hogy minden egyes világbajnokság után egy független szervezetet kérünk fel egy tanulmány elkészítésére, amely a gazdasági hatásokkal foglalkozik. Ez alapján egyértelmű, hogy legutóbb Kazanyban, előtte Barcelonában a befektetés kétszeresen-háromszorosan megtérült – mondta Cornel Marculescu. – Ám ez csupán egy dolog. A másik, hogy mi egy világbajnokság klasszikus öröksége. Itt van például a Duna Aréna. Ennek a csodálatos komplexumnak az előnyeit nem csupán a budapestiek élvezhetik, hanem minden magyar. A társadalom, különösen a fiatal generáció egészsége szempontjából kiemelten fontos egy ilyen beruházás” – tette hozzá.

A nemzetközi szervezet képviselői egy-egy napot szántak a sportágak előkészületeinek szemlézésére.

Kedden a műugrást érintő technikai értekezleten Kathy Seaman, a FINA műugrással foglalkozó technikai bizottságának elnöke értékelte a Duna Arénát, a műugróversenyek helyszínét. „Fantasztikus a helyszín, le vagyok nyűgözve. Úgy látom, a világbajnoki felkészülés jól halad, mindenki keményen dolgozik” – vélekedett.

Szerdán a szinkronúszásnak otthont adó Városligetbe látogatott ki a nemzetközi szervezet képviselete. Igor Kartaszov, a szinkronúszással foglalkozó technikai bizottság alelnöke a helyszíni előkészületek megtekintése után úgy fogalmazott, hogy az elképzelés és a látványterv lenyűgözte őt.

Csütörtökökön a nyílt vízi úszásé volt a főszerep. Ronnie Wong, a nyílt vízi úszás technikai bizottságának elnöke különleges házigazdának nevezte Balatonfüredet. „A szervezés itt mindig professzionális, ezt magam is tapasztaltam a korábbi látogatásaim során, hiszen már többször is jártam Füreden” – utalt a korábbi évek versenyeire.

Pénteken a vízilabda-szövetség székházában tartották a soron következő egyeztetést. A közlemény emlékeztet rá, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda rekonstrukciója javában zajlik, ahogy a Margitsziget egészének megújulása is. Korszerűsítik a vízilabdatorna helyszínét, a kiszolgálóhelyiségeket, aszfaltoznak és csatornáznak, parkolóhelyeket építenek a szigeten, és megújulnak a közösségi terek is.

A vízisport-világbajnokság kevésbé ismert sportága az óriás-toronyugrás, melynek küzdelmeit a Batthyány téri Duna-parton, a Parlamenttel szemben tekinthetik meg az érdeklődők.

A FINA sportági technikai bizottságainak látogatássorozata az utolsó állomásához szombaton érkezett, amikor az úszásnak otthont adó Duna Aréna komplexumát vették szemügyre. Cornel Marculescu szerint a Duna Aréna a világ legjobb uszodái között említendő.