2024. március 28., csütörtök

Jövőre nyílik a Lidl

Az üzleteket a legújabb koncepció alapján alakítják ki

A németországi Lidl üzletlánc tavaly több szerbiai városban is megkezdte kiskereskedelmi objektumainak építését, többek között Belgrádban, Újvidéken, Borban, Nagybecskereken, Nišben is, és bár némelyik objektum már el is készült vagy hamarosan elkészül, a terv az, hogy az országban lévő összes üzletet egyszerre nyissák meg, így 2018 előtt egy Lidl-üzlet sem kezdi meg munkáját. A Lidl Szerbia tervei alapján Szerbiában összesen húsz kiskereskedelmi objektum működik majd.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

Szabadka is egyike annak a több mint tíz városnak, ahol Lidl-üzlet nyílik majd. A munkálatokat a Gavrilo Princip utcában még tavaly augusztusban kezdték meg, s mint a Lidl Szerbia csapatától megtudtuk, azok máris a végéhez közelednek. Az üzlethelyiség mintegy 1400 négyzetméteren terül el és azt a legújabb koncepció alapján építik és rendezik majd be, melyek a minőséges és kedvező árú termékek gyors megvásárlását teszik lehetővé.

Habár korábban elhangzott, hogy a Lidl Szerbia Szabadkán két üzletet is tervez nyitni, a cég erről nem kívánt nyilatkozni, mint ahogy arra sem kaptunk választ, hogy a Lidl kiskereskedelmi üzletei által hány embernek ad majd munkát.

A Lidl élelmiszer-kereskedelmi hálózatként működő vállalat az 1930-as években kezdte meg működését, és egyike a tíz legnagyobb németországi üzletláncnak. Mára már 26 országban van jelen, és jövőre Szerbiában is megnyílnak a Lidl-üzletek, ahol a Lidl kedvező áron a saját termékeit is forgalmazza.