2024. április 19., péntek

Aktualizált Csokonai, fekete világ és elsőbálas rendezők

Így telt a 22. VMASZT szombati versenynapja

Szombaton, március 25-én három előadást tűztek műsorra Bácsfeketehegyen. Ebéd után, délután 14 órakor Csokonai Vitéz Mihály művét, a Karnyónét adták elő saját(os) értelmezésben, s így lett belőle Karnyóné Show. Molnár Róbert, a darab rendezője azzal indokolta a darabválasztást, hogy Csokonai diákoknak írta művét, s kíváncsi volt arra, hogy több mint 200 év után, ez a darab hogyan érvényesül olyan korú diákoknál, akiknek szánta. Róbert elmondta, hogy a csoport három évvel ezelőtt alakult, első bemutatójuk a Dzsungel könyve volt, amit Krizsán Szilvia rendezett. Róbertet tavalyelőtt hívták először rendezni: a csapattal való munkát a Csongor  és Tündével indították, a Karnyóné Show pedig a tavalyi év termése. Magyar Attila elmondta, hogy szereti, sőt bátor vállalkozásnak tartja azt, ha egy poros műhöz hozzányúlnak, ha lefújják róla a port.

A második előadás a Csoportkép (természetes fényben), az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad előadása volt Crnkovity Gabriella színművész rendezésében. A csoportban még azok tagok is aktívan tevékenykednek, akik még alsósként, 10 évvel  ezelőtt kerültek bele. Az, hogy több mint tíz éve valaki ugyanannál a társulatnál van, azt jelenti, hogy jó helyen van, és nagyon sokat elárul a vezetőkről is, akik évek óta gondoskodnak róluk. Ugyanakkor az is irigylésre méltó, hogy egy hivatásos színház részeként tudnak működni, és régóta komoly szakemberek foglalkozhatnak velük. Látszik, hogy a színpad az otthonuk, hogy sokat gyakorolnak velük, hiszen nemcsak mozognak, hanem léteznek is a színpadon. Az előadás és a szöveg (Fekete Ádám: Csoportkép oroszlán nélkül (természetes fényben)) depresszív jellegét, a világ feketeségét az előadásban minden zsűritag kiemelte, ugyanakkor azt is, hogy ellenpontozásként megjelenik a fehér, a fény, a remény is. Az előadás nagyon gazdag motívumrendszerrel dolgozik: szabadon kezeli azokat, és amikor megkapjuk hozzá a kulcsot, akkor jövünk rá, hogy átvertek bennünket, ahogyan Oláh Tamás fogalmazott: „Gatyáig pontosan ki van találva, hogy mi micsoda.

Az estet a topolyai Mara Amatőr Színház zárta teltházas produkciójával. Mivel az idén nem volt anyagi keret hivatásos színházi ember meghívására, így Bogárdi Zsolt és felesége, Bogárdi Vörös Emese, a társulat két színjátszója rendezte meg a Paprikáscsirkét. A közönség hangos nevetéssel díjazta őket, a zsűri pedig olyan hibákra hívta fel a figyelmüket, mely az elsőbálazós amatőr rendezőkkel általában megesik. A jó munkához idő és tapasztalat kell, ami majd idővel jön. Reméljük, látni fogunk tőlük még darabokat!

A délutáni előadásokon kívül délelőtt a gyermekeké volt a főszerep, ugyanis Hajvert Lódi Andrea, Bori-Fekete Ágnes, Mácsai Mónika és Mess Attila tartottak játékos-drámás foglalkozásokat a különböző korosztályú gyermekeknek.