2024. április 18., csütörtök

Falunap Kishegyesen

Folyamatos a munka a kishegyesi helyi közösségben – Az idén is prioritás az új főtér kiépítése – Megújul a színház fűtési rendszere

Kishegyes a hétvégén ünnepli a falu napját. Ennek apropóján Mohácsi Zoltánnal, a kishegyesi helyi közösség tanácsának elnökével az aktualitásokról és a tervekről beszélgettünk. A tanácselnök elmondta, hogy számos dologra oda kell figyelniük.

Fotó: Lakatos János

Fotó: Lakatos János

– Ilyenkor, amikor a falunapot ünnepeljük, érdemes megállni és visszatekinteni az elmúlt időszakra. Ebben a periódusban odafigyeltünk, hogy folyamatos legyen a közvilágítás és karban legyen tartva. Amennyire csak lehet, gondoskodtunk arról, hogy tiszták legyenek a vízelvezető árkok, valamint az utcáink. Az utak járhatóságára is odafigyeltünk, és nagy hangsúlyt fektettünk nemzeti ünnepeink méltó megünneplésére. Tisztában vagyunk vele, hogy lenne még mit csinálni, de lehetőségeink korlátozottak – mondta el Mohácsi.

Jelenleg egy komoly projektum van megvalósulóban, amely az egész falu arculatát meg fogja változtatni. Ennek az idei évben is prioritása lesz – tudtuk meg a tanácselnöktől.

– Egy régi álom válik valóra azzal, hogy a falu központjában egy főtér fog kialakulni. A térrendezés első fázisa már megtörtént, az idei évet pedig arra fogjuk kihasználni, hogy a munkálatokat folytassuk. Ehhez természetesen pályázati eszközökre lesz szükség. Kiemelném azt is, hogy a múlt év végén sikerült kialakítanunk egy próbatermet a néptáncosoknak a szövetkezeti otthonban. Ez is egy régi hiányosság volt, hiszen a téli hónapokban nem volt biztosítva számukra néptáncra alkalmas padlóval ellátott próbaterem – hangsúlyozta Mohácsi.

Az idei tervek kapcsán a tanácselnök elmondta, hogy meg fogják oldani a színházterem fűtésének problémáját. A jelenlegi kazán elöregedett, folyamatosan meghibásodik és fűtőolajjal működik, ami nem gazdaságos.

– Terveink vannak, de tudjuk azt, hogy megvalósításukhoz partnerekre van szükség közösségen belül, az anyaországban és a belgrádi vezetésben is. Úgy gondolom, hogy Kishegyes település vezetősége rendelkezik azokkal a partnerkapcsolatokkal, amelyek révén ezeket a célokat sikeresen meg tudjuk valósítani – mondta el Mohácsi.

Az idei kishegyesi falunapi program március 24-én, pénteken egy rendhagyó kiállítással kezdődött: a Piactéren Rokon Ilonka open air kiállítás

tudósítás a hétköznapiságról című produkciót láthatta a közönség. Március 25-én, szombaton 17 óra 30 perckor a Dévics Imre Kerámiai Művésztelep tárlata nyílik meg az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola galériájában, 18 óra 30 perckor pedig Kormos Róbert festőművész kiállítása a Művelődési Otthon előcsarnokában. A falunapi ünnepi műsor 19 órakor kezdődik a színházteremben. A programot a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezi.