2024. április 20., szombat
ÚSZÁS

Szilágyi: „Igyekszem nyomás nélkül készülni”

Szilágyi Csaba, Szerbia jelenleg legjobb mellúszója két bajnoki címet szerzett a múlt hétvégén megrendezett országos bajnokságon, de ami még fontosabb, 100 méteren teljesítette a júliusban esedékes vizes világbajnokság A szintjét.

Ötven méteren ugyan elmaradt a szint, az óbecsei versenyzőnek így is kétszer sikerült legyőznie – 50-en és 100-on – a riói 200 méteres mellúszás olimpiai bajnokát, Dmitrij Baladint. A fiatalember változtatott eddigi hozzáállásán, egyelőre úgy érzi, ez be is vált.

Egy korábbi nyilatkozatodban azt olvastam, hogy nem sikerült a terveknek megfelelően felkészülni az országos bajnokságra, ehhez képest mennyire vagy elégedett az eredményekkel?

– Maga a felkészülés nem volt olyan alapos, mint azt gondoltam, a hozzáállás eleve lazább volt, mint az előzőekben. Egy olimpiai cikluson vagyok túl, így kicsit lazábbra vettem a téli idényt, azaz az idei felkészülés első szakaszát. Ahhoz képest, ahogy eddig edzettem, jól úsztam. Sajnos néha előfordul, hogy a több edzés nem hozza meg azt az eredményt, amire számítunk. Ezért is mondtam, hogy ha valaki három héttel ezelőtt kijelentette volna, hogy ennyit fogok úszni, főleg 50 méteren, akkor gondolkodás nélkül elfogadtam volna. Viszont a verseny közeledtével az ambíciók és az elvárások is nőnek, függetlenül attól, hogyan készült az ember. Összességében az első nappal, azaz az 50 méterrel voltam inkább elégedetlen, mivel azt tűztem ki célul még szeptemberben, hogy elérem az A szintet a vb-re, de ez nem sikerült. Ugyanakkor a vasárnapi teljesítményem, vagyis a 100 méteres időeredmény hatalmas meglepetést okozott, hiszen életem harmadik legjobb idejével nyertem. Ha azt veszem alapul, hogy ennél jobbat csak kétszer úsztam, amikor megdöntöttem az országos csúcsot, és azt is egy verseny során sikerült, akkor nem panaszkodhatom. Nem tudom, honnan jött ez ki, talán azért sikerült, mert teljesítménykényszer és nyomás nélkül úsztam. Már a selejtezőn úgy álltam rajtkőre, hogy atyaég, 100 métert eddig szinte még edzésen sem úsztam, nemhogy futamon! Szerencsére sikerült teljesíteni az A szintet. A hétvégén Banja Lukán van még egy versenyünk, ahol persze megpróbálom a 50-et is összehozni valahogy.

Akárhogy is nézzük, kétszer sikerült legyőznöd az olimpiai bajnok Dmitrij Baladint. Ez nem kis teljesítmény…

– Jó volt, hogy Dmitrij úszott, jó barátom, még két évvel ezelőtt, az Universiadén ismerkedtünk meg. Igazából meglepett, hogy Rióban megnyerte a 200 mell döntőjét. Azt el kell mondani, hogy ő egy kemény edzőtáborból érkezett az országosra, kizárólag állapotfelmérés céljából, így közel sem volt csúcsformában. Ennek ellenére pluszmotivációt jelentett, hogy kihozzam magamból a lehető legtöbbet. Ha 200-on odaálltam volna a futamba, nyilván kikaptam volna tőle, de persze az nem az én számom, így nem is volt rá szükség.

Az idei központi esemény a júliusi vizes vb. Hogy alakul addig a programod?

– Továbbra is megpróbálom kicsit lazábban felfogni az egészet, eddig úgy néz ki, ez hoz eredményt. Az egész edzéstervem megváltozott, nemcsak a vízben, hanem a szárazedzések tekintetében is. Továbbra sem terhelem magam, Rio után az is benne volt a pakliban, hogy visszavonulok, szerencsére erre végül nem került sor. Megpróbálom a továbbiakban is élvezni az edzéseket, ahogy eddig. Természetesen komolyan veszem, de nem szeretnék görcsölni rajta.

Korai még előrejelzésekbe bocsátkozni, mégis mi lehet az elvárás a világbajnokságon?

– Nincs elvárás. Eddigi legjobb eredményem egy 50 méteres döntő, persze jó lenne megismételni, de szeretnék nyomás nélkül, stresszmentesen készülni.