2024. április 18., csütörtök

Próbaterhelés

Új projektet indít fiataloknak a Híd Kör Egyesület

Lépj a napsütötte sávra, vár a Próbaterhelés!” – szlogennel áprilistól új, nagyszabású projektet indít az újvidéki Híd Kör Egyesület. A bárki számára nyitott, irodalmi műhelymunka-sorozat célkitűzéseiről kérdeztük Kelemen Emese programkoordinátort.

– Mi egy fiatalok alkotta egyesület vagyunk, akiknek szerteágazó az érdeklődési köre: az irodalom mellett képzőművészettel, színházzal és egyéb művészei ágakkal is foglalkozunk. Azt gondoltuk, a legjobban úgy tudnánk bemutatni a tevékenységünket, ha műhelymunkák keretében foglalkoznánk a fiatalokkal. Nemcsak előadásokat hallgathatnak és nemcsak passzív résztvevői lehetnek egy-egy eseményünknek a Próbaterhelés iránt érdeklődők, hanem ők maguk is elhozhatják a saját szövegeiket, amiket át lehet majd beszélni, tanácsokat kaphatnak, de nyomon követhetjük a fejlődésüket és segítünk publikációs felületet találni számukra a hazai és a magyarországi lapokban egyaránt. Úgy tervezzük, hogy a nyári szünetig öt városban – Szabadkán, Zentán, Óbecsén, Topolyán és Újvidéken – minden hónap elején tartunk egy-egy műhelymunkát. Hat műhelyvezető – kritikusok, költők, írók, műfordítók – fogja ezeket a workshopokat vezetni, így nemcsak szépirodalommal, hanem műfordítással és kritikával is lehet jelentkezni, de nem muszáj rögtön szöveget küldeni: az első alkalom az ismerkedés terepe, ahol megbeszélik, hogy fog kinézni egy-egy műhely, mivel fognak foglalkozni, és saját maguk fogják meghatározni a következő időpontot, hogy mindenkinek megfeleljen. A műhelyvezetők egy-egy városban állandóak lesznek, hogy folyamatosan nyomon követhessék a résztvevők munkáját. Ezenfelül vendégelőadókat, fiatal vajdasági írókat, költőket, szerkesztőket, kiadó- és folyóirat-közeli embereket is szeretnénk megmozgatni, akik bekapcsolódnak egy-egy műhely tevékenységébe, elmondják a saját személyes tapasztalatukat, ezáltal tudnak segítséget nyújtani a pályakezdőknek. A Próbaterhelés célcsoportjai leginkább a középiskolások és az egyetemisták, de az általános iskolák felső tagozatos, az irodalom iránt komolyan érdeklődő diákjaitól kezdve a fiatal felnőttekig mindenkit szívesen látunk. Ha az első félév sikeres lesz, a következő tanévben is folytatjuk majd a projektet. Próbálunk igazodni az iskolák évi beosztásához, tehát a nyári szünetben intenzív műhelymunkákat nem tervezünk, viszont ha lehetőségünk nyílik rá, valamelyik vajdasági nyári fesztiválon szeretnénk egy nagy összműhelymunkát tartani, ahol minden vezető és résztvevő jelen lenne – ismertette a projekt részleteit Kelemen Emese.

A Próbatermelés műhelymunkái április 3-án kezdődnek Zentán (19.30, Zentai Alkotóház, műhelyvezető: Oláh Tamás író, dramaturg) és Újvidéken (19 óra, Forum-ház, III. emelet, műhelyvezető: Antalovics Péter költő, Orovec Krisztina műfordító), április 5-én Szabadkán (17 óra, Klein house, műhelyvezető: Berényi Emőke kritikus, Oláh Tamás), április 6-án Topolyán (13.30, Juhász Erzsébet Könyvtár, műhelyvezető: Benedek Miklós költő) és április 7-én Óbecsén (17 óra, Than Emlékház, műhelyvezető: C. Kiss Tamás költő).