2024. április 20., szombat

Épül a szennyvízhálózat Óbecsén

A vízhiány is csökken majd a városban – Péterrévén megkezdték a vízlelőhely és a falu közötti bekötővezeték építését

Egyszerre négy helyszínen és nagyjából öt kilométer hosszan épül ki Óbecsén a szennyvízhálózat. A munkálatok tíz nappal ezelőtt kezdődtek el, és a kivitelező, a horgosi Potiski vodovodi vállalatnak másfél hónap alatt kell elvégeznie a rá bízott feladatot.

Óbecse községben jelenleg a háztartásoknak csupán a fele van rákapcsolódva a városi szennyvízhálózatra, de Zoran Grbić, a Vodokanal Közvállalat igazgatója szerint ezzel a mostani fejlesztéssel tíz százalékkal megnövekszik a település szennyvízhálózati lefedettsége. A beruházással a központ közelében lévő városrészek (az Újvidék, az Uroš Predić, a Köztársaság és a Sinđelić utcák egy része), továbbá az újfalusi Miloš Bugarski utca is végre szennyvízcsatornát kap, de a leghosszabban – csaknem két kilométeren – a Stevan Kojić és a Đura Jakšić utcák Radivoj Simić és Dimitrije Tucović utcák közötti részén dolgoznak a munkagépek. A folyamatban lévő közbeszerzési eljárás lezárása után megkezdődhet a Petőfi Sándor, a Köztársaság, a Dózsa György, a Táncsics Mihály és a Dimitrije Tucović utcákban a másodlagos gyűjtőcsatorna kiépítése is. Ezekre a beruházásokra a tartományi mezőgazdasági, vízgazdálkodási és erdészeti titkárság, valamint a Környezetvédelmi Alap biztosított 102 millió dinárt, a titkársági pályázathoz szükséges önrészt pedig az önkormányzat állja. Zoran Grbić elmondta, ha sikerül tartani a beruházások mostani ütemét, 5-7 éven belül az egész városban kiépülhet a szennyvízhálózat. Az igazgató tájékoztatása szerint annak, aki rá szeretne csatlakozni a hálózatra, megközelítőleg 12 ezer dinárt kell szánnia a hivatalos ügyintézés költségeire, de a munkálatokkal együtt a végösszeg elérheti a 40 ezer dinárt is.
A Vodokanal a szokásos nyári vízhiányt is enyhíteni fogja a városban, az idén ugyanis két újabb kutat is üzembe helyeznek Óbecsén, így ennek a 20 millió dináros beruházásnak köszönhetően a városban a vízkapacitás 20-ról 25 liter/szekundumra növekszik.
Péterrévén ezzel szemben továbbra is a rendkívül rossz minőségű csapvíz a lakosság legnagyobb gondja. A falu vízellátásának megoldására a szakemberek egy három szakaszból álló projektet dolgoztak ki, ennek az első részére, azaz a 657 méter hosszú, a vízlelőhelytől a faluig vezető bekötővezetékre kapott a Vodokanal nemrégiben ötmillió dinárt a tartományi titkárságtól, és most ezeknek a csöveknek a lefektetésén dolgoznak a munkások Péterrévén. A második szakaszban a hidroforállomás és egyéb építmények kialakítására kerül sor a folyamatban lévő közbeszerzési eljárás után, a harmadik szakasz megvalósítására pedig akkor, amikor a gépészeti, elektrotechnikai és műszaki felszerelés beszerzése és beépítése lesz soron. Most készítik elő a pályázati anyagot a vállalat munkatársai.