2024. április 19., péntek
LABDARÚGÁS – VB-SELEJTEZŐK

Óvatosan a grúzokkal

Ma 18 órától Grúzia fővárosában, Tbilisziben lép pályára a szerb labdarúgó-válogatott a 2018-as világbajnokság selejtező tornájának keretében. A D csoport további mérkőzésein Írország Walest, Ausztria pedig a sereghajtó Moldovát látja vendégül.

Mindkét válogatott játszott barátságos mérkőzéseket a télen, a grúzok januárban vívtak meg Üzbegisztán nemzeti tizenegyével, amellyel csupán 2:2-es döntetlenre futotta erejükből. Két nappal ezután Jordánia várt rájuk, amelytől még rosszabb teljesítményt nyújtva 1:0-ra kaptak ki.

Szerbia még nem sokkal a walesi remi után találkozott Ukrajna legjobbjaival, a komoly játékerőt képviselő ellenfelek kiegyenlített meccsen 2:0-s győzelmet arattak. Januárban mindössze egy felkészülési mérkőzésen lépett pályára az igencsak felforgatott, kísérletező jellegű keret, amikor az Egyesült Államok csapatával játszott gól nélküli döntetlent.

Jó tétmérkőzéses formában, esélyesként várják a szerbek a tbiliszi vendégszereplést, hiszen eddigi négy mérkőzésükön a csoportban egyaránt sikerrel teljesítettek: minden találkozójukon gólt és pontot is szereztek. A sorozat az írek elleni hazai 2:2-es döntetlennel kezdődött, ami után két győzelem következett: egy kalkulálható Moldovában és egy nagy lépést jelentő Ausztria ellen, hazai környezetben. Az osztrákokkal szembeni 3:2-es győzelem után a csapat Walesben lépett pályára, ahol Mitrović hajrában lőtt góljával szerezték meg a fontos idegenbeli pontot.

Szerbia az így begyűjtött 8 pontjával, 9:5-ös gólkülönbséggel a D csoport stabil második helyén áll, a világbajnokságra való kijutáshoz a csapatnak legalább meg kellene tartania pozícióját, hogy aztán a másodikak közötti rájátszásban harcolhasson a kijutásért. Könnyebb dolguk lenne a játékosoknak az egyenes kijutást jelentő csoportelső hellyel, amelyet egy grúziai győzelemmel ideiglenesen – az írek vereségével pedig tartósan – vehetnének át Slavoljub Muslin tanítványai.

A mester világossá tette, hogy három pontért utazik csapatával Tbiliszibe: „Jól kielemeztük az ellenfelünket. Nem ez lesz a legfontosabb mérkőzés a selejtezők során, de innentől kezdve mindegyik a legfontosabb lesz, a maival lezárjuk a kvalifikáció első felét. Tudjuk, hogy nehéz feladat áll előttünk, de nem szabad számolgatnunk, a győzelemre fogunk játszani.” Muslin azt is elmondta, nem becsüli le az ellenfelet: „A mérkőzések képe és a helyzeteik alapján sokkal több pontot érdemeltek volna. Olyan csapatról van szó, amely Európában bárkit megverhet, de bárkitől ki is kaphat. Ismerem a mentalitásukat, és felkészítettem rá a csapatomat” –szögezte le a tréner.

A csoport másik két összecsapásán Ausztria győzelmi kényszerben várja hazai pályán Moldovát, az osztrákok mindössze négy megszerzett ponttal jókora lépéshátrányba kerültek fő riválisaikkal szemben. A csoportrangadó ír–walesi párharc fontos kérdése, hogy történik-e kisebb szakadás a csoportban, hiszen egy mai ír, illetve szerb győzelemmel a két válogatott ellépne üldözőitől.