2024. április 18., csütörtök

Vasárnap erős lehűléssel kell számolni

Kovács Géza: Várhatóan 2017 melegebb év lesz, mint a tavalyi

Habár a napokban tapasztalt 24 Celsius-fokos maximális érték inkább májusinak felel meg, mégsem rendkívüli, hiszen 1991-ben is ezen a napon (március 23-án) ugyanennyi fokot mértek, 2012-ben pedig 22 fokot, csakúgy mint 2014-ben, sőt 1977-ben 25 fok volt – emelte ki Kovács Géza meteorológus.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

Szavai szerint ugyan jellemzően történnek kirívó esetek, mint amilyenek voltak az elmúlt napokban tapasztalt magas hőmérsékletek, ugyanakkor volt példa már arra is, hogy a márciusra nem jellemző hideg volt, 1975-ben csupán 3 fok körül alakult a nappali hőmérséklet.
– A tavasz jellemzője, hogy a télies idő után egészen nyárias időjárás is előfordulhat. Ha az utóbbi 45 évet vesszük figyelembe, mondhatjuk, hogy ebből 10 év rendkívül meleg volt. Nem egyedülálló hőmérsékletekről van szó, természetesen jóval meghaladják az átlagos értékeket. Ennek az az oka, hogy a tartós déli-délnyugati áramlattal meleg légtömegek érkeznek. De 20-25 évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban ugyanazok a hőmérsékletek fordultak elő – mutatott rá Kovács Géza, majd folytatta: – Ha a klímafelmelegedést vesszük alapul, inkább azt mondhatjuk, hogy a jelenünkben gyakrabban jelennek meg ilyen extrém értékek, mint 20-25 évvel ezelőtt. 1991-ben ugyan két napig meleg volt, de utána jött egy erős lehűlés. Az idén pedig a hőmérsékleti maximum már 4-5 napja tart. Várhatóan hosszabbak és gyakoribbak lesznek az ilyen meleg betörések – mondta.
A szakember kitért arra, hogy bár a hőmérséklet periódusonként változik, jelenleg a száraz, kevés csapadékkal járó ciklusban vagyunk.
– Ha nem vesszük figyelembe az emberi tevékenység hatását a klímafelmelegedésre, évezredekre bontva van egy felmelegedési és egy lehűlési szakasz. Ezek a szakaszok évezredekig, évszázadokig tartanak – hangsúlyozta a szakértő. Folytatta: – Mi most egyébként is egy felmelegedési ciklusban vagyunk, ami több mint százéves periódusra nyúlik vissza, és sokáig el fog tartani. De ez minket, embereket jelen pillanatban nem nagyon érdekel, hiszen inkább azzal foglalkozunk, hogy ezekben a hetekben, hónapokban, illetve ebben az évszakban vagy a következőben, hogyan alakul az időjárás. Érdekesség, hogy amióta mérik a napi hőmérsékletet, mintegy 140 éve, a múlt év számított a legmelegebbnek. Tavaly viszont úgy tartottuk, hogy a 2015-ös év volt a legmelegebb. Attól függetlenül, hogy a január nagyon hideg volt, a februári hőmérséklet már átlagon felülinek számított, és március is nagyon meleg lesz. A következő hónapokban is magas értékekre van kilátás, hiszen ha már most ilyen meleg van, akkor nem nehéz elképzelni, hogy áprilisban, májusban már a 30 fokot is elérheti – mutatott rá. Véleménye szerint nagyon meleg lesz a nyár is, de reményei szerint nem lesz napokon keresztül tartó trópusi hőség. Kiemelte ugyanakkor, hogy a meleg idő kevés csapadékot hoz.
– Aggasztó, és a mezőgazdászok is panaszkodnak arra, hogy kevés a csapadék. A jelenlegi prognózis sem mutat ezen a téren valami jót. A héten száraz marad az időjárás, habár szombaton átmeneti, vasárnap azonban már erőteljes lehűlést jósolnak, és várhatóan esik majd az eső, de nem fogja pótolni a a talajvízkészletet. Nagyon kellene az eső, mert a magas hőmérséklet és a szél nagyon kiszárította a talajt. A hozamok szemszögéből veszélyes lehet, ha a közeljövőben nem lesz nagyobb csapadékhullám. Az előttünk álló egy héten nem várható nagyobb eső – mondta Kovács Géza. Felhívta a figyelmet, hogy bár vasárnap a nappali hőmérséklet 10 Celsius-fok körül alakul, hétfőn és kedden tovább csökken a hőmérséklet, és a külterületeken, zugos helyeken gyenge fagy is lehetséges, de nagyon rövid idei tart. Reményei szerint ez nem okoz majd nagyobb kárt a mezőgazdaságban. Szerdától viszont újabb felmelegedés következik.