Lassan már naponta ostorozza az EU-t, különösen pedig Hollandiát és Németországot a török elnök. Recep Tayyip Erdoğan otthon sem tétlenkedik: a tavalyi sikertelen (ál)puccs óta tisztogat, s elnöki hatalmának jelentős kiterjesztésére készülődik. Közben jut ideje arra is, hogy háborúzzon a kurdok ellen, akár Szíriában is.
Egyre többet utazgat is, mit sem törődve azzal, hogy ellenfelei szerint – a kilátásba helyezett elnöki hatáskörbővítéssel – szultáni jogköröket akar magának biztosítani. Az utóbbi hetekben bejárta a fél arab világot, de tárgyalt Oroszországban és Pakisztánban is. Elsősorban a gazdasági-kereskedelmi együttműködés bővítéséről, mivel otthon egyre nagyobb a baj.
Bár 2003 és 2014 között fáradságos munkával felfuttatta a gazdaságot (akkor még kormányfőként), az utóbbi időben azonban már mindenki arról beszél, hogy az ország stabilitását felborító elnöki politikájával hatalmas károkat okozott. A gazdaság immár súlyos kihívásokkal találta magát szemben. A múlt év harmadik negyedében például 1,8 százalékkal zsugorodott a bruttó hazai össztermék (GDP), hét év óta először. Ráadásul a visszaesés sokkal nagyobb volt az elemzők előrejelzéseinél.
Sok jel utal arra, hogy Törökország az idén recesszióba süllyedhet. (Erdoğan kormányfői mandátuma idején még szárnyalt a GDP.). Sőt, ha rosszul kezelik a gazdaságpolitikát, akár teljes gazdasági összeomlás is bekövetkezhet.
A kedvezőtlen változásokat hűen tükrözi a nemzeti valuta is. A török líra árfolyama ugyanis hónapok óta folyamatosan csökken a dollárhoz és az euróhoz képest. (Csak tavaly 16 százalékot veszített értékéből az uniós, és majdnem 21 százalékot az amerikai fizetőeszközhöz képest.).
Csökken az alkalmazottak száma is, hiszen a munkanélküliség már valamivel 12 százalék fölé emelkedett. Ez a legmagasabb arány 2009 óta. Az infláció is megközelítette ezt a szintet, igaz, az idén februárban még csak hajszállal haladta meg a tíz százalékot.
A magas alapkamat ellenére menekül a tőke az országból. A problémát csak tetézi, hogy a jegybanki tartalékok alacsonyak, a magánszektor adósságai azonban egyre magasabbak. Az állam pedig – a tetemes folyó fizetési mérleghiány miatt – folyamatosan külső finanszírozásra (külföldi hitelekre) szorul. Csakhogy Ankara egyre szigorúbb feltételekkel juthat pénzhez, mivel a hitelezők egyre jobban tartanak Erdoğan szeszélyes viselkedésétől.
Úgy ítélik meg, hogy a korábbi kiszámítható gazdaságpolitikája a feje tetejére állt, s emiatt súlyos vihar és válság fenyegeti Törökországot.
Bár gyors megoldásként sokan a jelenleg is igen magas (8 százalékos) jegybanki alapkamat emelését és a kormányzati költekezés visszafogását javasolják, Ankara nem hajlandó erre, mert egy ilyen intézkedéssel szinte azonnal recesszióba döntené a gazdaságot.
Az egyre szaporodó gondokért és az országa iránti bizalom gyors csökkenésért Erdoğan a Nyugatra és más külső ellenségekre hárítja a felelősséget. Így az EU-ra is, amely nem mellesleg Törökország legfontosabb kereskedelmi partnere.
