Száznyolcvan elsőst várnak

Adán nyílt napot tartottak a Műszaki Iskolában és a Termometal fémipari cégben

csin

2017. március 23., 12:39

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az adai Műszaki Iskola szerdán nyílt napot szervezett, amelyen főként a vidéki általános iskolák végzős tanulóinak és szüleiknek a látogatására számítottak – tudtuk meg Gilice Hilda iskolaigazgatótól.

Nyílt nap az adai középiskolában (Csincsik Zsolt felvétele)

Nyílt nap az adai középiskolában (Csincsik Zsolt felvétele)

– A nyílt napon a nyolcadikos tanulók megismerhetik a Műszaki Iskolát, az intézményben folyó munkát, megismerkedhetnek a tantermeinkkel és tanműhelyeinkkel, illetve ezeken az órákon részt is tudnak venni. Az iskola előcsarnokában találhatók standok mindhárom – építészet, gépészet és elektrotechnika – szakterületre, valamint a diákparlament is bemutatja a munkáját. A tanáraink segítségével a tanulók megtekintik az iskolánkat, az iskolához tartozó sportcsarnokot és tanműhelyeket. Emellett el tudnak menni az adai Termometal fémipari vállalatba, amely szintén megnyitotta kapuit ez alkalomból az érdeklődők előtt, méghozzá 8 órától 18 óráig – nyilatkozta Gilice Hilda, aki hozzátette:

– Szeptembertől összesen 180 elsős tanulót várunk a Műszaki Iskolába, ahol hat első osztályt tervezünk indítani három szakterületen. A gépészet és fémmegmunkálás szakterületen tervezünk gépésztechnikus – számítógépes szerkesztő szakot, amelyre magyar nyelven 30 tanulót várunk, a számjegyvezérlésű gépek technikusa (CNC-technikus) szakra szintén 30 tanulót várunk magyar nyelven, illetve hároméves képzésen számjegyvezérlésű gépek marósa (CNC-marós), valamint az autószerelő szakra 15-15 tanulót tervezünk magyar nyelven. Az elektrotechnika szakterületen tervezünk számítógépek elektrotechnikusa szakot magyar nyelven 30 tanulóval, illetve hálózatüzemeltető rendszergazda szakon 30 tanulót szerb nyelven. A földméréstan és építészet szakterületen építésztechnikus szakra 30 tanulót várunk magyar nyelven. A tantermeink jól felszereltek, a legmodernebb taneszközökkel rendelkezünk, illetve a tanműhelyeinkben is a legmodernebb, számjegyvezérlésű gépek találhatók, valamint az autószerelő-tanműhelyünk is a legmodernebb optikával és autódiagnosztikával rendelkezik – közölte az adai Műszaki Iskola igazgatója.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége