2024. április 19., péntek

Fásítás a csúrogi emlékműnél

A Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdaság Erdői közvállalat jóvoltából tegnap több száz facsemetét, tuját és bokrot ültettek el az ártatlan magyar áldozatok emlékhelye körül

Több száz nyírfa, tuja, fenyőfa és bokor érkezett tegnap Szabadkáról és Újvidékről az 1944–45-ös ártatlan magyar áldozatok emlékére 2013-ban felállított csúrogi emlékműhöz.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

A növények egy részét a Magyar Nemzeti Tanács szerezte be, másik részük pedig a Vajdaság Erdői erdőgazdálkodási közvállalat adománya volt. Az ültetésben fiatal önkéntesek és politikusok is részt vettek.
A Magyar Nemzeti Tanács tavaly szeptemberben döntött úgy, hogy a csúrogi emlékhely gondnoka lesz, és rendezett környezetet alakít ki körülötte. Hajnal Jenő, az MNT elnöke szerint a tavasz első napja remek alkalom volt arra, hogy a terület eddig elmaradt fásítása is megkezdődjék. A szabadkai kertészetből fenyőfákat, tujákat, tüskés cserjéket, nyírfákat hoztak.
– Minden fásítás, minden építkezés valamilyen módon térfoglalást is jelent, és ez ennek az akciónak az egyik legfontosabb célja. Az MNT a fásítás költségei mellett magára vállalta a terület gondozásának, a fűnyírásnak, a fák gondozásának, locsolásának a költségeit is, mert azt szeretnénk, hogy ez a hely egy igazán méltó megemlékezés helyszínévé váljék – mondta el Hajnal Jenő.
Március 21-e az erdők nemzetközi világnapja is, ilyenkor az erdőgazdálkodási vállalatok különösen aktívak a terepen, de a Vajdaság Erdői munkatársai ezúttal nem csupán a világnap miatt érkeztek Csúrogra. Takács Márta igazgatónő szerint régi adósság, hogy az ártatlan áldozatok emlékének szentelt helyet zöldövezet vegye körül.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

– Az eddigi fásítási kísérletek kudacba fulladtak, de nagyon remélem, hogy ezúttal siker koronázza majd a közös parkosítási kísérletünket. Az MNT a növények további locsolását, gondozását is megoldotta, így remélhetőleg megmaradnak, de ha szükség lesz, pótolni fogjuk a kipusztult csemetéket – jelentette ki Takács Márta. A Vajdaság Erdői erdőgazdálkodási közvállalat erre az alkalomra 600 tűztövist adományozott mintegy százezer dinár értékben.
Teleki Júlia, a csúrogi kilakoltatás túlélője két évtizede ápolja a csúrogi kivégzettek emlékét. Mint mondja: nagy boldogsággal tölti el, hogy a Magyar Nemzeti Tanács magára vállalta az emlékmű körüli teendőket.
– Sokat dolgoztam azért, hogy ez az emlékhely megszülessen, de annak nagyon örülök, hogy az MNT a megemlékezéssel járó szervezőmunka terhét levette a vállamról, és most belefogott a fásításba is. Bízom benne, hogy ezek a fák és bokrok megmaradnak. Ez az emlékmű és ez a szép sétány nemcsak a miénk, hanem az itt élő lakosságé is, nekik is óvniuk kell azt – jelentette ki Teleki Júlia.