2024. március 29., péntek

Emlékműsor Piroson

Telt ház és ünnepi hangulat volt szombaton a pirosi Fehér Ferenc Magyar Művelődési Egyesületben, ahol Tavaszi szél címmel rendeztek műsort az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére.

Fotó: Kocsi Zoltán

Fotó: Kocsi Zoltán

Az egybegyűlteket Rápóti Anetta műsorvezető köszöntötte, ezt megelőzően Hanák Rigó Ildikó vezetésével a Pipacs vegyes kórus tolmácsolásában felcsendült a Himnusz. Az egyórás műsorban felléptek az egyesület keretében működő anyanyelv- és hagyományápoló csoport tagjai. Az alsósok táncoltak és ritmikus gyakorlatokat mutattak be, a felsősök szavaltak.

– A műsorban húsz gyermek vett részt. Nagyon büszke vagyok rájuk, mindenki szépen teljesített. Igyekeztem olyan dalokat és verseket összeválogatni, amelyek közel állnak hozzájuk – mondta Bácsi Etelka szervező.

A márciusi ifjak és Petőfi Sándor tiszteletére hangzott el az Egy gondolat bánt engemet című vers Fain Valentin előadásában. Kovács Szilvia tematikus dalokat adott elő, Gyenge Júlia viszont gitárral lépett színpadra.