2024. április 19., péntek

Új telephelyen a Császárkert Kft.

Hat alapítóval és három alkalmazottal kezdték, ma 80 dolgozójuk van. A muzslyai Császárkert Kft. már nemcsak felvásárolja a kertészárut, hanem szervezi is a termelést. Remélhetőleg még az idén Nagybecskerek közelében új központi telephelyre költöznek.

A muzslyai Császárkert Kft. 2008 óta egyengetni a vidék kertészeinek a rögös útját. Kevés, ráadásul gyenge minőségű földdel rendelkeznek, ezért néhány kistermelő megpróbálta összefogással túlélni a piaci kihívásokat. Egyik legnagyobb sikerük, hogy idővel a Gomex kereskedelmi üzletlánc fő ellátói lettek.
– Nincs tovább az az éjszakázás Újvidéken és Belgrádban. Itt minden árut, amit termelni tudunk, azt átadhatom a Császárkertnek. A lényeg az, hogy minél több első osztályú árut készítsünk. Mert a szép áru az mindenhol kelendő. Azt tudjuk a legjobban értékesíteni. Hétezer négyzetméteren fóliasátor alatt termelek. A legnagyobb részében paradicsomot, uborkát, őszre pedig paprikát fogunk ültetni. Az egyik fűtött fóliasátorban uborkát termesztünk. Az uborka ugyanis nagyon érzékeny növény, nem szereti a hideget. Február 18-án lett kiültetve, és ha ilyen idő lesz, ha még egy kis nap belesegítene, akkor három hét–egy hónap múlva kezdjük szedni az uborkát. A kinti termelésben 27 holdon dolgozunk. Ebből 12 lánc újkrumpli, a többi káposzta, brokkoli, karfiol, paprika – mondja Szarvák Oszkár, a Császárkert Kft. kooperánsa.
Kezdetben az volt az elképzelés, hogy mindenki a saját földjén kertészkedjen, a Császárkert feladata pedig a kertészáru értékesítése legyen. De miután néhány külföldre távozó kertész gazdaságát átvették, egyre inkább előtérbe került a saját termelésük megszervezése. A kertészekkel egyelőre nem kötnek szerződést, de minden év elején megbeszélik, mivel lesz érdemes foglalkozni.
– Nyolcvan munkással próbáljuk megszervezni a tavaszi teendőket. Önerőből fóliasátrakat gyártunk azoknak a beszállítóknak, akik szeretnék bővíteni a termelésüket. Közben folynak a munkák a palántagyártásban, a fóliasátrak be vannak ültetve, tehát a termelés folyik. Az új telephelyen létesítettünk egy olyan épületet, ahol a zöldségfélét fogjuk majd konzerválni. Jelenleg itt a savanyú káposzta készítése van folyamatban. Próbálunk helytállni ezekben a nehéz időkben: mert tudjuk, hogy a kertészkedés még manapság is a legrosszabbul megszervezett ágazat, a mezőgazdaságot nézve – mondja Madarász Gyula, a Császárkert Kft. igazgatója.
Öt évvel ezelőtt a Császárkert műhelyt hozott létre a fóliasátrak készítésére. Jelenleg nyolcan dolgoznak ott. Többnyire géplakatosok és hegesztők. A Császárkert új létesítményének a tetőszerkezetét is maguk csinálták. Elsősorban a saját szükségleteiket elégítik ki, de megrendelésre is vállalnak munkát. Nyolcszor negyven méteres fóliasátrakat készítenek, ezekből havonta ötöt szállítanak le a kertészeknek.
A Császárkert fejlődését lassította, hogy a kft. kilenc helyszínen működik, ami növeli a termelési költségeket. Régi tervük egy központi telephely létrehozása a Nagybecskerek közelében levő üvegházuknál. Remélhetőleg ez az elképzelésük az idén megvalósul.
– A Császárkert nem úgy kezdte az életét, mint ahogy egy fejlett cég szokta: hogy egy külön telephelyet talál magának, messze a várostól, és ott létezik infrastruktúra, és ide épít egy gyárat. Mi sajnos úgy kezdtük, hogy egy vert falból készült házikót béreltünk ki nyolc évvel ezelőtt. Lassan bővült, állandóan befektettünk, olyan helyekre, amiket sajnos a jövőben nem tudunk majd hasznosítani. De szerencsénkre sikerült egy telephelyet megvásárolni, ahova a céget áthelyezzük. Egy egységes üzemterületet szeretnénk kialakítani. Mi kilenc helyen végeztük mindazt, amit mások egy helyen, ezt szeretnénk a jövőben egységesíteni. Így a költségek biztosan sokkal csekélyebben lesznek, és így konkurensebbek leszünk a piacon – mondta az igazgató.
A 2200 négyzetméteres üvegház mellé 350 ezer euróból épített, korszerű objektumban a zöldségfélék feldolgozását tervezik. Remélhetőleg az idén még egy épületszárnnyal bővülnek. Közben az üvegház mellett egyhektárnyi területen állítottak fel fóliasátrakat. Itt jelenleg 11-en dolgoznak. Tavaly decemberben kezdték a palántázást és a palánták tűzdelését (pikírozását). Harmincezer paradicsomot, ugyanannyi paprikát és 40 ezer káposztát vetettek el eddig. A termelők számára itt készülnek a palánták, hogy mindenki egyforma minőségű, ugyanazon fajtájú palántával kezdhesse a termelést.
A piacképes kertészkedés egyik fontos alappillére az észszerű energiagazdálkodás. Ezért új kazánházat szereltek fel, amely mindenféle tüzelőt fel tud használni, a búzaszalmától kezdve a kukoricaszárig.
Az új telephely lehetőséget nyújt majd egy oktatóközpont kialakítására is. A gyakorlott és a kezdő kertészek egyaránt megismerkedhetnek a legkorszerűbb termelési módszerekkel. Itt fogják majd kipróbálni a műtrágyák hatékonyságát, a vetőmagok, vegyszerek minőségét. Ami beválik, azt majd minden kertész alkalmazza a saját gazdaságában.