2024. március 29., péntek

Hyppolit Bácsfeketehegyen

Két év szünet után új színdarabbal készül a bácsfeketegyi Soma Színtársulat

Bácsfeketehegyen nagy hagyománya van a színjátszásnak, az elmúlt két évben azonban szünetet tartott a Soma Színtársulat, amely a Feketics Művelődési Egyesület keretében működik. Az idén viszont Bácsfeketehegyen tartják a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóját, s ez jó apropó volt a társulat újraélesztéséhez. Az idősekhez fiatalok is társultak, mondta Hajvert Ákos, az új színdarab rendezője.

A Soma majdnem teljes társulata (Lakatos János felvétele)

A Soma majdnem teljes társulata (Lakatos János felvétele)

– A csapatnak van egy magja, amely már 20 éve is hasonló felállításban játszott. Ők a bácsfeketehegyi színészek nagy öregjei, és hozzájuk csatlakozott egy fiatalabb gárda. Nagyon jó, hogy az idősebbek mellé sikeresen csatlakoztak középkorú, de főként fiatal színjátszók, akikre lehet számítani, és akik saját ügyüknek érzik a színjátszást, a darab megszületését.

– Melyik darabra esett a választásuk?

A Hyppolit, a lakájt készítjük. Mindenképp szerettem volna valamilyen zenés darabot, mert Bácsfeketehegyen már nagyon régen volt ilyen. Ez nem is az itteniek műfaja, főként a kupuszinaiak szoktak ilyen előadásokat rendezni. Valamiért az volt a fejemben, hogy olyan előadást készítsünk, ami nem gondolkodtat, hanem szórakoztat, kikapcsol. Mi már az első próba óta nagyon jól szórakozunk.

– Mióta dolgoznak a darabon?

Ének és tánc (Lakatos János felvétele)

Ének és tánc (Lakatos János felvétele)

 – Január 6-án, vízkeresztkor volt az első próbánk, a bemutató pedig március 23-án lesz. Ki lehet számítani, hogy nem sok idő áll a rendelkezésünkre. Heti 4-5 próbát tartunk, nagyon komoly munka folyik. Nemcsak a koreográfia miatt szükséges ez, hanem mert igen nagy terjedelmű műről van szó. Próbáltuk meghúzni, de nem igazán lehetett. Nagy falat ez, főleg a főbb szereplőknek. Vannak olyan fiatalok, akik egyetemre, középiskolába járnak, velük csak a hétvégéken találkozhattunk, de a főpróba hetén mindennap itt lesznek. Huszonkettedikén tartunk egy nyilvános főpróbát, hiszen az amatőr színjátszó-találkozó megnyitója gálaszerű esemény, sok meghívott vendég lesz. Így a színészeknek lehetőségük nyílik közönség előtt kipróbálni magukat, a bácsfeketehegyi és kishegyesi közönség pedig megnézheti a darabot.

– Nagy kihívás volt egy zenés-táncos darab elkészítése?

– Nagyon nagy kihívás volt, hiszen még nem csináltam többfelvonásos darabot, és énekes-zenés darabon sem dolgoztam. Nagyon izgatott vagyok, és nagyon izgalmas az egész próbafolyamat. Az előadás 2 órás, az első felvonás 75-80 perc, a második pedig 30-35. Lehetne háromfelvonásos is, de attól félek, hogy akkor hazamennének az emberek. Reméljük, hogy fenn tudjuk tartani a nézők figyelmét, hogy nevessenek és biztassanak bennünket. Szeretnénk egy nagyon jó estét ajándékozni ezzel a „merénylettel”.

– Ki mindenki segítette az előadás létrejöttét?

Minden próbát zenészek kísérnek (Lakatos János felvétele)

Minden próbát zenészek kísérnek (Lakatos János felvétele)

Káosz a színpadon (Lakatos János felvétele)

Káosz a színpadon (Lakatos János felvétele)

– Nagyon sok segítséget kaptunk, hiszen a lehetőségekhez mérten korabeli bútorokat kellett beszereznünk, a szöveg egy része ugyanis kötődik hozzájuk. Be kellett pl. szereznünk egy trmót, amiről fogalmunk sem volt, hogy micsoda. Kellett egy régi rádió is, szerencsénkre egy helybeli nagylelkűen felajánlott egy rádiós szekrényt. A darab lényege, hogy újgazdagék átköltöznek a Rózsadombra, és úgy szeretnének élni, főként az asszony, mint a grófok. Ezért alkalmaz egy lakájt, aki megtanítja őket előkelően élni. A lakáj átrendezi azt a teret, amiben elindul az előadás, és ezt a teret nekünk is át kell rendeznünk. Meg kellett oldanunk, hogy az ízléstelenségbe hajló képből valamiféle ízléses, előkelő színpadképet kapjunk. Ehhez kellett egy olyan új háttér, amit nem tudtunk volna megoldani, ha nem áll mögénk az anyaintézményünk, a Feketics Művelődési Egyesület. Az előadás olyan dolgairól, amiért fizetnünk kell, arról ugyancsak a művelődési egyesület gondoskodott. Nagyon nagy hála a zenészeinknek, akik végigkísérik a próbákat, ők: Burai Károly, Szakács Zoltán és Gál József. Török Noémi korrepetálta a színészeket, hiszen ő az újvidéki Művészeti Akadémián tanul éneket. Kerekes Mónika fodrász itt lesz, és a főpróba hetén mindennap megcsinálja a frizurákat. Simonyi Tamás a technikusunk, Szarka Zsóka pedig abban segített, hogy megszülessenek a képek a falon. Szukola Béla nemcsak játszik az előadásban, hanem technikailag is rengeteg dolgot megoldott, Tóth Vera pedig ugyancsak játszik, és a koreográfiát is ő készítette. Ez a darab óriási összefogással született, ezért meg kell említenem Szabó Lászlót, Fehér Etelkát, Kormos Irént, Kovács Józsefet, Hodik Annabellát, Kőműves Csabát, az egyetlen kishegyesi tagunkat, Ádor Konrádot és Dávid Donnát.

Mikroport-felszerelés némi segítséggel (Lakatos János felvétele)

Mikroport-felszerelés némi segítséggel (Lakatos János felvétele)

Készülődés a próbára (Lakatos János felvétele)

Készülődés a próbára (Lakatos János felvétele)

Nem mindig lehet érteni, mit akar a rendező (Lakatos János felvétele)

Nem mindig lehet érteni, mit akar a rendező (Lakatos János felvétele)