2024. április 19., péntek

Folytatódik az eljárás gázügyben

Az Energia Közösség folytatja az eljárást Szerbia ellen amiatt, mert Oroszországgal olyan megállapodást kötött, amely szerint Oroszország arra kötelezi Szerbiát, hogy az onnan kapott gázt kizárólag az országban használhatja fel.

Az Energiaközösség még januárban megindította az előzetes eljárást az ügyben, azzal az indokkal, hogy a vitatott szerződés felrúgja a szabad versenyt, ami ellentétes az Európai Unió tagállamait, a dél-kelet-európai, valamint a Fekete-tenger térségében fekvő országokat összefogó, energiapolitikával foglalkozó nemzetközi szervezet szabályaival.

Az Energiaközösség két hónapot adott Szerbiának, hogy javítsa ki a szabályba ütköző részeket, és ez nem történik meg, a szervezet titkársága felsőbb fórum elé viszi az ügyet.