2024. március 28., csütörtök

Egész Európában fertőz a kanyaró

Már Belgiumban, Franciaországban és Németországban is rengeteg a beteg. Sőt Olaszországban annyian lettek kanyarósok 2 és fél hónap alatt, mint tavaly egész évben. Az orvosok szerint sokakat egyszerűen félretájékoztattak, ezért be sem oltatták magukat vagy gyereküket.

Gyorsan terjed a kanyaró Romániában. 3800-ra emelkedett a megbetegedések száma, 17-en bele is haltak a szövődményekbe. Legutóbb egy két éves kislány esett a betegség áldozatául.

A román egészségügyi minisztérium szerint a felelőtlen oltásellenes kampány miatt alakult ki a járvány.

Ugyanez a helyzet Olaszországban is. Az utóbbi két évtizedben az olaszoknál is visszaesett azoknak a gyerekeknek a száma, akiket beoltottak. Vannak olyan régiók is, ahol a lakosságnak csak a 60 %-a védett a kanyaró ellen. Olaszországban tavaly csaknem 850 kanyarós megbetegedést regisztráltak, idén pedig már év eleje óta 700-an betegedtek meg; csaknem annyian, mint tavaly egész évben.

Az a legfontosabb feladatunk, hogy tanácsot adjunk, és a szülők számára világossá tegyük, hogy ha beoltatják a gyerekeiket, az nem veszélyt jelent a számukra, hanem megmenti az életüket – fogalmazott Beatrice Lorenzin olasz egészségügyi miniszter

Az oltásellenes csoportok éppen ennek ellenkezőjével kampányolnak.

Magyarországon az első kanyarós megbetegedéseket két hete regisztrálták; a makói kórházban tíz egészségügyi dolgozó fertőződött meg egy román betegtől.

Azóta összesen 52 kanyarógyanús beteget regisztráltak; eddig 15-öt igazoltak, hármat kizártak, 34 esetben pedig még nem fejeződtek be a laboratóriumi vizsgálatok.