2024. április 19., péntek

Fiatalokról fiataloknak

Tegnap délután az újvidéki Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma fiatalos lendülettel szervezett beszélgetőestet a Duna utca 3. alatti irodájukban. Ezúttal Kovács Elvira köztársasági parlamenti képviselő asszonyt és Halasi Szabolcsot, a tartományi felsőoktatási- és tudományos kutatásügyi titkárság segédtitkárát hívták meg vendégségbe.

Kovács Elvirát szinte minden vajdasági magyar ember ismeri. Végtelen optimizmusa, munka- és teherbírása sokak számára követendő példa. Januárban Strasbourgban megválasztották a Közgyűlés Kisebbségi Jogi Albizottsága alelnökének. Fő feladatának a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítését tartja. Egy kisfiú büszke anyukája. Halasi Szabolcs 2016 augusztusában a Tartományi Felsőoktatási és Tudományos Kutatási Titkárságon segédtitkárként kezdett el dolgozni, emellett az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karán tanársegéd. Hétéves volt, amikor belecsöppent a labdarúgás világába, és ma is azt vallja, hogy minden ötlet, megalapozott elképzelés megvalósítható. Két gyermek édesapja.
A tegnap esti beszélgetés kötetlen jellegét ezúttal is az a mozzanat határozta meg, hogy a megjelent fiatalok is kérdezhetnek. A Fiatalokról fiataloknak sorozat keretében a párt Ifjúsági Fóruma gyakran szervez hasonló, társalgó rendezvényeket. A vendégek megválasztásával igyekeznek olyan személyeket állítani fiataljaink elé, akiknek példáját követhetik. Olyan személyeket mutatnak be, akik a vajdasági magyarság számára jelentős intézményekben dolgoznak, fontos munkát végeznek mindannyiunk érdekében, keményen harcolnak, komoly szaktudással rendelkeznek, ugyanakkor tevékenységüket, pályafutásukat fiatalon megkezdték.

A sorozatnak a tegnapi volt az ötödik állomása, minden fiatalt szeretettel várnak a következő társas estre, valamikor decemberben.