2024. március 29., péntek

„Úgy mutatjuk meg az erőnket, ha elmegyünk szavazni”

Tegnap este Zentán tartott lakossági fórumot a Vajdasági Magyar Szövetség

Zsúfolásig megtelt a zentai városháza díszterme a VMSZ tegnap esti lakossági fórumán, amelynek kezdetén Lőrinc Csongor, a párt zentai községi szervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Pásztor Bálintot, a párt parlamenti frakciójának vezetőjét, Pék Zoltán köztársasági parlamenti képviselőt, Nyilas Mihályt, a tartományi kormány alelnökét, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti közösségi-nemzeti kisebbségi titkárt, Kormányos László tartományi parlamenti képviselőt, Fejsztámer Róbertet, Magyarkanizsa polgármesterét, valamint Ceglédi Rudolfot, Zenta község polgármesterét, a VMSZ alelnökét, majd bevezetőjében a küszöbönálló választások kapcsán kifejtette, a vajdasági magyarok számára rendkívül fontos, hogy az ország lakossága olyan elnököt válasszon, aki a magyarság érdekeit is képviseli.

Ceglédi Rudolf beszámolt az önkormányzat elmúlt időszakban megvalósított eredményeiről és a  terveiről, majd beszélt a vajdasági magyar érdekképviselet fontosságáról is. Úgy fogalmazott, ahhoz, hogy ez az érdekképviselet még sikeresebb legyen, arra van szükség, hogy a VMSZ tagja legyen a hatalmi koalíciónak, és hozzátette, hogy ezt az együttműködést a jövőben is fenn kell tartani. Éppen ezért a község számára is óriási a tétje az április 2-ai választásoknak, hiszen – ahogyan fogalmazott – rendkívül fontos, hogy a hatalmi koalíció jelöltje győzedelmeskedjen, majd arra kért minden jelenlévőt, hogy menjen el szavazni, és szavazzon Aleksandar Vučićra.

Nyilas Mihály felszólalásában a jövő generációja szemszögéből közelítette meg a küszöbönálló választásokat, hiszen – mint mondta – „értük vagyunk, értük dolgozunk, értünk hozunk döntéseket”. A tartomány szemszögéből az előző koalíciós partnerrel eltöltött tizenhat évet hasonlította össze a jelenlegivel eltöltött kilenc hónappal. Ezzel kapcsolatban elmondta, tizenhat év alatt sokkal több dolgot meg lehetett valósítani, mint kilenc hónap alatt, ám az időarányos teljesítmény most jóval jobb, mint az előző időszakban. Ezt követően beszélt azokról az eredményekről is, amelyeket a Vajdasági Magyar Szövetség a hatalmi koalíció tagjaként megvalósított. „Az asztalnál ott kell lenni, most ott vagyunk, és ezt a helyet nem szabad feladnunk” – fogalmazott Nyilas Mihály, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy senkinek sem szabad otthon maradni április 2-án. „Úgy mutatjuk meg az erőnket, ha elmegyünk szavazni” – tette hozzá, leszögezve, a vajdasági magyarok akkor tesznek meg mindent a gyermekeik jövőjéért, ha Aleksandar Vučićra adják le a voksukat.

Pásztor Bálint leszögezte, vannak olyan dilemmák, amelyek mindenki fejében ott motoszkálnak, hiszen sokan támadják a VMSZ-t azért, amiért Vučićot támogatja, majd ezzel kapcsolatban leszögezte, a történelem nem 2000-ben fejeződött be, azóta is történt egy s más, például az, hogy éppen a Vučić vezette kormány volt az, amely hatályon kívül helyezte a magyarok kollektív bűnösségét kimondó rendeletet. Kifejtette, a köztársasági szintű együttműködésnek is az önkormányzatok és a vajdasági magyarok a haszonélvezői, majd hozzátette, amióta együttműködnek a Szerb Haladó Párttal, olyan dolgok történnek, amelyek a következő évtizedekben is meghatározzák majd közösségünk életét. Beszélt a kisebbségi akcióterv fontosságáról, majd kitért a részleteire is. „Akár a szívünkre, akár az eszünkre hallgatunk, ugyanoda fogunk jutni” – fogalmazott Pásztor Bálint, hozzátéve, a vajdasági magyarságnak az érdeke, hogy Aleksandar Vučić legyen Szerbia elnöke, hiszen ez fogja szavatolni azoknak a közös vállalásoknak a megvalósítását, amelyeknek a realizálását a választásokat megelőzően a választóknak megígérték.