2024. március 29., péntek

Zene több napon keresztül

Háromszáz fellépő az idei Zenei Napokon

A topolyai Alapfokú Zeneiskola szervezésében az idén is sor kerül a Zenei Napok Topolyán elnevezésű rendezvényre, amelyen ezúttal is számos hazai és külföldi, romániai és magyarországi vendéget várnak. A részletekről Diósi Rózsa, a zeneiskola igazgatója számolt be lapunknak:

– A rendezvényt március 17-e és 21-e között ötödik alkalommal szervezzük meg ezzel az elnevezéssel. Ennek keretében pénteken Égi húrok elnevezéssel nemzetközi gitárversenyt, szombaton Amikor a tücskök ciripelnek elnevezéssel hegedűversenyt, vasárnap Zenei pillanatok címmel zongoraversenyt, hétfőn párhuzamosan gordonka-, brácsa- és nagybőgő-, valamint harmonikaversenyt rendezünk. Ötnapos zenei rendezvényünket kedden, az első jazzversenyünkkel zárjuk. Utóbbi esetében el kell mondani, hogy tavaly született meg a döntés arról, hogy ilyet is szervezzünk, mivel úgy vettük észre, hogy van rá igény. A megmérettetésen a jazzénekesek, a különböző jazzhangszereken játszók, valamint jazzegyüttesek kapnak bemutatkozási lehetőséget – tudtuk meg az igazgatónőtől, aki a rendezvény történetét ecsetelve elmondta, hogy először vonósversenyt szerveztek tizenkét évvel ezelőtt, ezt követte a zongoraverseny, és ehhez csatlakozott öt éve a harmonika- és a gitárverseny, és a folyamatos bővülés eredményeként a jazz.

– Hogy ez a rendezvény ne csak a versenyzésről szóljon, általában koncerteket is szervezünk. Az idén egy nyitókoncertünk lesz pénteken 19 órától, amelyet a Cantus Firmus kamarakórus ad majd, amelynek tagjai iskolánk tanárai – mondta Diósi.

Az igazgatónő ezt követően arról beszélt, hogy kik vesznek részt a rendezvényen:

– Nagyon sok jelentkező van. Körülbelül háromszáz versenyző képviselteti magát a megmérettetésen, akik között általános- és középiskolás tanulók, valamint egyetemisták is vannak. A legtöbben Vajdaságból érkeznek, de Belgrádból is többen jelentkeztek, valamint a zeneiskolával szoros baráti kapcsolatokat ápoló külföldi iskolák képviselői is jelen lesznek Nyíregyházáról és Máramarosszigetről. A legtöbb versenyző a zongoristák és a hegedűsök megmérettetésére jelentkezett, és ez nem meglepő, hisz iskolánkban is ez a két hangszer a legnépszerűbb. A résztvevők több kategóriában versenyeznek, a zsűrit pedig nemzetközileg is elismert zenetanárok alkotják majd – nyilatkozta Diósi Rózsa.

Az igazgató arról is beszámolt, hogy a helybeli versenyzők már nagyban készülnek a versenyre, amelyen hagyományosan igen jól szerepelnek. A topolyai versenyeket követően a fiatal zenészek nem pihennek meg, hisz a tanév végéig még számos megmérettetés, koncert és vendégszereplés vár rájuk.

Végezetül azt is el kell mondani, hogy a rendezvény helyszíne a helybeli Művelődési Ház moziterme lesz, kivéve a harmonikaversenyeket, amelyekre a Községi Múzeum épületében kerül sor. A versenyek nyitottak a nagyközönség számára is, tehát bárki megtekintheti a produkciókat.