2024. március 28., csütörtök

Az idén 255 kilométer vasutat korszerűsítenek

Az Építési, Közlekedési és Infrastruktúraügyi Minisztérium 2017-ben összesen 255 kilométer vasutat korszerűsít és újít fel – hangzott el a szállítási kérdéseknek szentelt belgrádi kerekasztal-megbeszélésen, melyet az Oroszország–Szerbia Expo 2017 nemzetközi kiállítás keretében tartottak meg.

– A távlati terv szerint a 10-es vasúti folyosóba való befektetéseken kívül 1,1 milliárd eurót fordítanak a fővasútvonalak, és mintegy 400 millió eurót a regionális vasutak fejlesztésére – ismertette Vida Jerković, az Építési, Közlekedési és Infrastruktúraügyi Minisztérium vasúti szektorának tanácsosa. A fő és regionális vasútvonalak közül a következő időszakban legfontosabb a Valjevótól a montenegrói határig vezető vasút felújítási munkálatainak folytatása, valamint a Pancsovától a román határig húzódó vonalnak a felújítása.

Jerković kiemelte, hogy jó az Oroszországgal való együttműködés a Moszkva által Szerbiának jóváhagyott 800 millió dolláros kölcsön ügyében. Ebből a pénzből fejezik be az idén a dél-szerbiai Vinarce és Đorđevo közötti 15 kilométeres, valamint a Resnik és Valjevo közötti 78 kilométeres vasúti szakaszt. A munkálatokra összesen 94 millió dollárt fordítanak. Az idén további 162 kilométeren kezdődnek meg a munkálatok, melyeknek az értéke, a számítások szerint, 762 millió eurót tesz ki.

Jerković közölte, hogy orosz hitelből kezdik meg az idén az alagutak és a völgyhidak építését az Ópázovát Újvidékkel összekötő vasúton. A tanácsos megemlítette a Belgrád–Budapest gyorsvasút építését is, de a hírügynökségek ezzel kapcsolatban sem időpontot, sem egyéb részleteket nem közöltek.

A regionális vasutak korszerűsítését illetően egyebek között a Ruma–Šabac–Zvornik, valamint a Pancsova–Nagybecskerek–Banatsko Miloševo–Zenta–Szabadka vonalat említették.

A kerekasztal-megbeszélésen elhangzott, hogy orosz kölcsönből 27 új orosz dízelmotoros vonatot vásároltak, továbbá az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál felvett kölcsönből 21 Stadler elektromotoros vonatot.