2024. április 19., péntek

Hiányoznak a szakképzett mesterek

Az építkezőhelyeken egyre több a betanított munkás

Az építőipar egyre nagyobb teret kap, újabbnál újabb építőhelyek nyílnak az ország területén, mégis munkaerőhiánnyal kell szembenéznie Szerbiának – hívta fel a figyelmet Stanko Matić, a Geodéziai és Építészeti Középiskolák Egyesületének elnöke. Egyre nehezebb szakképzett kőművest, asztalost, keramikust, vízvezeték-szerelőt találni az országban, hiszen ezek iránt a szakmák iránt az iskolákban évről évre kisebb az érdeklődés, így az ország területén csupán néhány diák tanul kőművesnek és asztalosnak. Ugyanakkor az elmúlt néhány évben vízvezeték-szerelői szakra egy fiatal sem jelentkezett.

Dragana Radovanović, a Belgrádi Építészeti Középiskola igazgatónője a Tanjug hírügynökségnek adott nyilatkozata szerint hamarosan nem lesz egy vízvezeték-szerelő sem az országban, az iskolájukból is három évvel ezelőtt került ki legutóbb az utolsó generáció. Üvegezőket, illetve kőfaragókat már 10 éve nem oktatnak, nincs iránta érdeklődés. Amíg a munkaerőpiac jelenleg 26 asztalosra tart igényt, júniusban csupán három kerül ki az iskolájukból – tette hozzá.

Habár a diákok érdeklődése megcsappant a szakmák iránt, az igazgató szerint a gond azokkal a szülőkkel van, akik mindenáron négyéves középiskolába irányítják a gyereküket. Radovanović szerint a szakmák nagyobb népszerűsítésére van szükség, hiszen a munkaerőpiac éppen ezen szakmunkások iránt mutat igényt, így a tanulóik az iskola elvégzése után azonnal munkába állhatnak, tisztességes fizetésért.

A szakemberek szerint az oktatási minisztérium a duális oktatás bevezetésével pozitív előrelépést tanúsított ezen a területen. Az átképzés ugyanis kétszer nagyobb költség az ország számára, mint az, hogy a középiskolából mindjárt megfelelő szakemberek kerüljenek ki. Ma az építkezőhelyeken dolgozók nagy hányada más középiskolát végzett, egyesek szerint talán ez az oka annak is, hogy gyakoriak a munkahelyi balesetek.