2024. április 19., péntek
LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA

Újabb fordításra készül a Monaco

Az Atlético Madrid–Bayer Leverkusen és a Monaco–Manchester City párharcok visszavágóival zárul a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője. A Monaco és a Manchester City az odavágók talán leglátványosabb összecsapását vívta: az Etihad Stadionban mindkét együttes abszolút nyílt sisakos támadófutballt bemutatva 5:3-as hazai győzelemmel zárult mérkőzésen kápráztatta el a szurkolókat. A francia együttes nagy lehetőséget szalasztott el a szigetországban, hiszen kétszer is vezetett, tizenegyest is hibázott, majd az utolsó húsz percben három gólt kapott, amivel összesítésben nehéz helyzetbe került. Ugyanakkor a hercegségbeliek számára nem ismeretlen ez a helyzet, ugyanis a BL selejtezőjében a harmadik, majd a negyedik fordulóban is idegenbeli vereség után harcolták ki a továbbjutást, előbb a Fenerbahçe (1:2 után 3:1), majd a Villarreal ellen (1:2 után 1:0). Most azonban két gól a hátránya a csapatnak, amely ekkora különbség után hatból csak egyszer jutott tovább, a 2003/2004-es szezon negyeddöntőjében a Real Madriddal szemben (2:4 után 3:1), akkor később döntőt is játszott.

Az első mérkőzésen olyan nagy csapatokhoz hasonló játékkal nyertünk, mint a Barcelona, a Real Madrid vagy a Bayern München. Egyelőre nem álmodhatunk semmiről, hiszen még hátravan a visszavágó, de azt gondolom, ha a szurkolóinkat kérdezik, akkor ők hisznek a sikerben” – nyilatkozta Yaya Touré, a Manchester City elefántcsontparti középpályása.

Kiváló csapatunk van, ezt szeretnénk megmutatni egész Európának” – mondta a Monaco brazil középpályása, Fabinho.

Az Atlético Madrid továbbjutása szinte biztosra vehető, hiszen a Bajnokok Ligája történetében mindössze két olyan párharc volt, amelyet hazai veresége után tudott megfordítani egy gárda: az 1995/1996-os idényben az Ajax a Panathinaikosz ellen (0:1 után 3:0), valamint a 2010/2011-es szezonban az Inter a Bayern München ellen (0:1 után 3:2) vitte véghez ezt a bravúrt.

A két csapat tavaly a sorozat ugyanezen szakaszában találkozott egymással, akkor mindkét találkozót a hazai csapat nyerte 1:0-ra, s Madridban végül tizenegyesekkel jutott tovább a spanyol gárda. Szintén az Atlético mellett szól, hogy a klub történetének mind a 20 olyan európai kupapárharcából továbbjutott, amelynek idegenben nyerte az első felvonását, ráadásul legutóbbi 33 hazai nemzetközi tétmeccséből csak kettőt veszített el a Vicente Calderón Stadionban.

A negyeddöntő sorsolását pénteken tartják meg, eddig a Barcelona, a címvédő Real Madrid, a Bayern München és a Borussia Dortmund biztosította a helyét a legjobb nyolc között.

PSG: Hivatalos panaszlevél az UEFA-nak

Sajtóhírek szerint a PSG vezetősége hivatalos panaszlevelet küldött az UEFA-nak, a párizsiak a 6:1-es vereségük során meghozott bírói ítéleteket kifogásolják. Az értesülések szerint a klub elnöke, Nasszer al-Kelaifi nemzetközileg elismert sípmesterekkel egyeztetve tíz videobizonyítékot csatolt a panaszlevélhez, Deniz Aytekin játékvezető döntéseit bírálva. A Marca spanyol sportújság szerint a franciák több médiumhoz is eljuttatták a hivatalos dokumentumot, amelyben olyan esetekre mutatnak rá, mint Mascherano büntetőt érő, meg nem ítélt kezezése, Piqué második sárgát érdemlő szabálytalansága, az első Barca-büntető, ahol Neymar az eleve földre eső Meunir-ben botlott el, vagy Suárez tizenegyest kiharcoló műesése.